A^RT BLOKK

Megújult az Art BLOKK – felfrissült a kiállítási anyag! A Spiritusz Galéria fiatal művészei mutatkoznak be most egy sokszínű válogatással, mely szó szerint is mozgalmas, hiszen Appelshoffer Péter, Hollós Ádám, Jahoda Réka, Kaszás Réka, Mayer Hella, Szemethy Orsi fordulatos festményei, Hangay Enikő fotói mellett „vendégművészünk”, Rabóczky Judit szobrai mozgatják meg a teret. Az Art BLOKK új tárlatával is hű kíván maradni küldetéséhez, ahhoz, hogy hidat verjen a hétköznapok és a kortárs művészet megnyilvánulásai közé, és ezt kommunikálja, közvetítse nemcsak a rendszeres galérialátogatók, gyűjtők, hanem a kreatív szellemiségre nyitottak felé, bevonzza őket ebbe az izgalmas és egyedi világba. A Spiritusz Galéria a Várfok Galéria filiáléjaként kizárólag fiatal, pályakezdő tehetségeknek szenteli tevékenységét, műfaji megkötöttségek nélkül. A Spiritusz név is az intézmény és alkotóinak szellemi erejét, frissességét jelenti. Az Art BLOKKban ennek keresztmetszetét, esszenciáját tárjuk a nézők elé, és kívánjuk őket beavatni és kalauzolni a kortárs művészet fiataljainak izgalmas, sokszínű világába.

A blogon olvasható következő idézetben Csiszér Zsuzsi „beszél” röviden alkotói attitűdjéről illetve festett kollázsainak sokrétűségéről:

„Megnevezem és rakosgatom önmagam rétegeit, párbeszédet folytatok a részekkel, aztán szólnak, ha összeálltak. Ezeket a rétegeket mutatom meg nektek. Folyton rendeződünk, szétszakadás-összetartás, együtt élünk a sokszínű térrel, amiben létezünk. Szándékosan pakolom a sok információt, hogy azok az önmagukkal hozott saját rendszerükkel esetlegességeket képezzenek.”

Kép adatai:
Csiszér Zsuzsi: Egymás, 2010, olaj, vászon, 120x120cm

A Várfok Galéria jelenlegi, Mathias Schauwecker munkáit bemutató kiállításának megnyitója rendhagyó volt, hiszen Kopeczky Róna művészettörténész kérdéseire személyesen válaszolt a művész. A megnyitón elhangzottak egy részlete az alábbiakban olvasható:

- Zürichben születtél, Párizsban tanultál, és most jelenleg Berlinben élsz. Hogyan tudnád meghatározni saját magad, és milyen módon határoznád meg, hogyan összpontosulnak a munkáidban ezek a helyszínek, és hogyan látod azok hatásait?

- Valóban, Zürichben születtem, huszonöt évig éltem Párizsban, de azért úgy határoznám meg, hogy svájci gyökereim vannak, ugyanakkor időközben kicsit mediterrán is lettem. Viszont Berlinben túl rövid ideje élek ahhoz, hogy most egy komoly befolyásról beszélhessünk.

- Pedig az egyik katalógusodban megemlíted, hogy különös nemzeti vonzalmat érzel a csúnyaság iránt, ami valamiféleképpen összefüggésben áll a svájci, német származásoddal.

- Valóban, ezért ezt a csúnyaságot inkább a német művészetnek az erősebb, akár düreri vonalát megragadva, abban az értelemben kell érteni, vagy a német expresszionizmust, szembeállítva mondjuk a kicsit dekoratívabb, könnyedebb francia vagy olasz művészettel.

- A színpompás festményeken, amelyeket a galéria egyik terében állítasz ki, a testek eltűnnek, elmosódnak, elpárolognak, minthogyha a fizikalitás végének az előfutárai lennének. A fizikalitást úgy értem, mint a virtuális és digitális világnak egyre nagyobb térnyerését az életünkben. Szerinted az emberi test képi megfogalmazása hogyan tudja még ma is megőrizni az aktualitását?

- Tulajdonképpen amikor megalkotom ezeket a képeket, amikor alkotok, akkor nem a történelemre gondolok. Ha úgy vesszük, számomra az emberi test eleve absztrakt, úgy gondolok rá, mint egy absztrakcióra. És hát nem látok előre a történelembe, nem tudom megmondani, hogy hogyan létezik majd tovább az emberi test, mindenesetre számomra az előtérben helyezkedik el.

A svájci születésű művész festményeit, nagyméretű grafikáit illetve egyik videó-munkáját bemutató tárlat még egy hétig, július 30-ig látogatható, a megnyitóról készült videó pedig megtekinthető a Várfok Galéria honlapján!

Kép adatai:
Mathias Schauwecker: Egy gondolat az eredetről, 2011, vegyes technika, papír
                               Az Alvajárók 2, 2011, vegyes technika, vászon, 100x80cm

Ma a Spiritusz Galériához tartozó Appelshoffer Péter gondolatait olvashatják a blog olvasói a művész saját honlapjáról (http://www.appelshoffer.hu/) idézve:

"Érzékelésünk sajátossága, hogy a bennünket körülvevő világot, túlnyomó részben a szemünkön keresztül érzékeljük. A körülöttem és bennem lévő világból származó alapélményeimet (mint például annak töredezettsége, változékonysága és gyorsulása) figyelembe véve, arra jutottam: ami másképp van, az másképpen is ismerhető meg. Úgy vettem észre, hogy a korszak, amelyben élünk jellemzően szintetikus és eklektikus, ezért arra gondoltam helyénvaló itt és most szintetikus-eklektikus képeket festeni.
A különféle stílusok, minőségek, struktúrák, képi formák illetve fogalmazásmódok váltakozásai és kontrasztja, illetve ezek vizuális művészetként – legfőképpen egyedi képként – való megvalósítása foglalkoztat régóta.
A más és más festői minőségek - egy képen való - felhasználásának segítségével, a külső és belső világ (disz)harmóniájának ábrázolási lehetőségeit kutatom. Az ilyen töredezett, mondhatni eklektikus világot modelláló kép igen közel áll az emberi érzékelés rendszeréhez, tehát ez által is rólunk szól."

Kép adatai: Appelshoffer Péter - Pittore
                                               2010, olaj, vászon
                                               100x130 cm

Rozsda Endre Elmélkedéseiből néhány héttel ezelőtt már olvashattak egy rövid részletet a blog látogatói – a mostani hosszabb idézettel a művész nemcsak alkotói attitűdjét foglalja össze, hanem bepillantást enged sajátos alkotómódszerébe is:

„Mikor nekiállok festeni, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a vászonról kiküszöböljek mindent, ami fehér, mindent, ami zavarhat. Arra törekszem, hogy nyugtalan felszín hozzak létre, melyben tapogatózva bizonyos rend keresésére indulhatok, amely fokról-fokra módosíthatja az előző rendet, és egy másik rendetlenséget hoz létre. Az anyag hozza létre a szellemi felszínt, ahonnan az idő nyomába eredhetek.
Az időgép a múltba visz, és fölidézteti velem azokat a dolgokat, amelyeket nem értettem akkor, amikor megéltem.
De az a legérdekesebb, hogy ezek a visszafelé-siklások nemcsak az én múltam, hanem elődeim múltja felé is tartanak; ott kapcsolatokat találok a mával. Nagyon régi események kortársa vagyok, a múltat nem mint a történelmet, hanem mint örökös jelent érzem.
Természetesen nem felejtem el, hogy festek.
Vagy pontosabban anélkül felejtem el, hogy elfelejtődne. Szüntelenül keresem a képet alkotó színek kapcsolatát, a formák összefüggéseit. …
Új kapcsolatokat keresek, válaszokat akarok találni, amelyek újabb kérdéseket tesznek föl. Amikor megtaláltam a választ, újra nekiindulok. Van-e cél, van-e irány, van-e jövő? Mi a jó és mi a rossz, és miért? Miért fáj a szerelem, és akkor miért keresik? Fonom, szövöm a köteleket, hogy fölemelkedhessem és alászállhassak, hogy magasságokat és mélységeket érjek el, ahonnan fölülről és alulról látni a dolgokat. Magamban hordozom a perspektívákat, a horizont fönn, lenn vagy a képen kívül van, és valahol futó vonalak találkoznak. A kék ég néha fehér; a zöld fű gyakran piros. A kapilláris-szövedékek mindent behálóznak, minden él, a kövek lágyak; a víz megkövesedve lábujjhegyre áll. A fény sugárzik, és a távolba visz.”

Kép adatai:
Rozsda Endre: Zengő Harmónia, 1970, olaj, vászon, 65x81cm

Az alábbiakban Várady Róberttől idézett szöveg a művész festészethez fűződő – igen összetett – gondolatát tárja fel:

„A festészet több mint kép. Bonyolult rendszer, lélek és gondolat, amely olyan elvolt lehet, akár a zene, de konkrétságában közelíthet az irodalomhoz is. Ugyanakkor a piktúra gyakorta a kimondhatatlan, a megfogalmazhatatlan, a titokzatosság, az érzékeken túli összefüggések világába vezethet.”
 

(Idézi Bordács Andrea a művészről írt monográfiájában. Várady Róbert. Dorottya Könyvek 5. 2008)

Kép adatai:
Várady Róbert: Ambivalenciák, 2009, olaj, vászon, 110x120cm

Ma Szotyory László saját művészetéről vallott gondolatait olvashatják néhány sorban a blog látogatói:

„Azért festek, hogy ami után sóvár vágyakozás fog el, azt a festéssel egyszerűen behozzam a szobába, vagy mint kapun, átmenjek oda én is, hogy ott legyek közöttük. És miközben haladok befelé, csak a szemem sarkából látom a ciprusokat, mert a képnek arra a pontjára meredek, ahol a táj kinyílik az ég irányába és egy kicsit érezhetem a végtelen tér csendjét.”

Kép adatai: Szotyory László - Elhagyott medence pálmákkal
                                            2007., olaj, vászon, 95x135cm

Ezen a héten Herman Levente vallott művészettel kapcsolatos gondolatairól:

- Mi inspirál Téged, illetve a művészetedet?
- Minden és mindenki, a művészet mint fogalom is tág körű és örülök, hogy a körülvevő emberek, történések és a természet is segítséget nyújt munkámban.
- Mit jelent a számodra az a képzőművészeti ág, amiben alkotsz – miért ebben alkotsz?
- Régen amikor még ritkán állt módomban a festészetben való elmélyülés, irigykedve néztem ahogy a kollégák a hiper realizmust csupán egy fotó kizárólagos lemásolásában látták és élték meg. Én is szeretem a realizmust de hiányoltam belőle az elvont részletességet és a festészetet ezért úgy döntöttem nekilátok én is… Mindeddig csupán kétszer töltött el az az érzés ami táplálja a munka során a reményt a kitartást és a hitet, ezért keresgélek folyton effajta érzésekbe kapaszkodva olyan témákat melyek újból megtöltenek igaz érzésekkel.
-Mik azok a fő problémák, amelyet művészetedben vizsgálsz?
- Természetesen önmagam hiszen csupán egy tükör vagyok önmagam fele is, szerencsés helyzet mert ha megadatik, hogy dolgozhatok máris vizsgálat alá helyeződök és vagy elmúlnak vagy előtörnek a gondok, a saját feladatom, hogy helyreállítsam az egyensúlyt.
-Kik azok a művészek, vagy művészeti hatások, akik meghatározóak voltak a
számodra?
- Nem ismerek olyan művészt vagy művet ami ha csak egy keveset is de bizonyos részleteiben vagy eszmeiségében ne ragadtak volna meg. Mindent szemügyre veszek nem vagyok afféle nagyítós ember, természetesen vannak általam előtérbe helyezett művészek akikről úgy érzem, hogy az adott lehetőségeikhez képest igazán nagyot alkottak, gondolok a technikai lehetőségek hiányára, az idő hiányára, mindezt csupán azért voltak képesek igazán jól megcsinálni mert őszinték voltak önmagukhoz, nem bújtak ki a saját bőrükből segítséget kérni a helyükön maradtak és így igazán befogadható műveket voltak képesek létrehozni és  átadni…
- Hogyan viszonyulsz a nézőhöz, műveinek befogadóihoz? Mennyiben szól másnak és
mennyiben privát a művészeted?
- Ha valaki el tud fogadni olyannak amilyen vagyok akkor el tudja fogadni azt is amit csinálok, nem tudtam soha olyan kéréseket kielégíteni amiket nem éreztem sajátomnak. Elég makacs ember vagyok, így legtöbbször magam alatt vágom a fát, ilyen vagyok az életben is. Ha valakinek leköti a figyelmét egy képem az igazán megtiszteltetés számomra mert nem tartozom a „könnyű” emberek közé, túlságosan szorosan élek együtt avval amit csinálok és gondolok, ettől mindmáig nem tudtam szabadulni.
- Hogyan viszonyulsz korábbi saját alkotásaidhoz, korszakaidhoz?
- Néha úgy érzem, annak ellenére, hogy nagy hangsúlyt fektetek az úgynevezett fejlődésre visszább esek a korábbi munkáimhoz képest, ez is ösztökél természetesen és van egy pár olyan korábbi munkám is amelyiket nem biztos, hogy szívesen látok. Ezek közül a legtöbbet átfestettem de nem törlődik az ilyesmi olyan könnyen az emlékezetből, hiszen bármelyik korábbi munkámra nézek pontosan tudom, hogy ami alatt festettem mi történt akkor körülöttem és mire gondoltam éppen.

Kép adatai: Herman Levente - Fal – Az ötödik elem; 2009., olaj, vászon,80x90cm
                                          - Andrej pityókái IV.; 2010., olaj, vászon,25x30cm

Balla Vivienne Új generáció című fotósorozatáról már korábban is olvashattak a blog látogatói. Ma a fotóművésznő saját szavaival fogalmazza meg e sorozatának inspirációs forrásait:

„A fotóimon szereplő fiatalok teste egy nagyon régre visszanyúló társadalmi folyamatot reprezentál: a testkultúra s ehhez kapcsolódóan a nemi szerep változásait. Mindaz, ami a fotóimon e testek formájában megjelenik, egy folyamat aktuális állapota, lenyomata. A kritikai attitűd tehát jelen van a diplomamunkámban. Ám mindez nem a fiatalokról, a modelljeimről szól, hanem a világunkról, a társadalmunkról, a médiáról, amely megváltoztatja a nemi szerepeket, legitimizálja a semleges nemet, előtérbe helyezi a tömegeset az egyénivel szemben – egy bizarr jövőt vetítve elénk. Azok a kamaszok, akiket lefotóztam, a tőlük elvárt szerepbe bújnak bele. Amit a saját testükön keresztül megjelenítenek, természetesen nem jellemző az egész fiatalságra: szubkultúraként van jelen csupán. Ám olyan szubkultúraként, amelyet a média követendő példának láttat. Gondolhatunk az „új generációra” úgy, mint egy jövőképre, amelyben az egyéniségek – a másodlagos nemi jellegekhez hasonlóan – eltűnnek: az emberek nem nélküli, sorozatgyártott bábuk lesznek. Szerintem efelé halad a világ.
A modelljeim így érdekesek számomra: ők a társadalom szimptómái. Fontosnak tartom, hogy képekkel beszéljek róluk. Egy olyan sorozatot szerettem volna létrehozni, ami teret ad a néző számára az értelmezéshez. …”

(Részlet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzős fotográfusaival készített interjúból. Balkon 2010/7-8.)

Kép adatai:
Balla Vivienne: Új generáció, 2010, injekt pigment print, ongrofoam, 5+2, 100x136cm

A következő, Szirtes Jánostól származó idézetben a művész saját alkotói attitűdjét fogalmazza meg tömören:

„Naturalista performer, ezért absztrakt festő vagyok, aki a festészetet is performance-ként éli meg.”

Kép adatai:
Szirtes János: Mis en bouteille, 2009, akril, vászon, 110x125cm

Ray Monde, a Várfok Galéria művészköréhez tartozó luxemburgi származású alkotó művészetének középpontjában – mint ahogy arról már olvashattak korábban is a blog látogatói – a test áll. Ma a művésznő érzékien felfogott test-képéhez kapcsolódó egyik gondolata olvasható a blogon:

„A ma nagyon elterjedt rögeszme egy tökéletes és ideális testről, tehát tulajdonképpen egy isteni test gondolatáról, még mindig – legalábbis Nyugaton – a régi transzcendentális modellel rendelkező hithez tartozik. Eljött végre az idő, hogy megszabaduljunk a közös nevezőtől, és hogy átlényegüljünk egy fénnyel táplálkozó diskurzussá.”

Kép adatai:
Ray Monde: Első ember piros háttér előtt, 1997, vegyes technika, vászon, 130x160cm

Ma Mayer Hella, a Spiritusz Galéria művészének az alkotással kapcsolatos gondolatait olvashatják a blog látogatói:

"Alkotás folyamata.
Összegyűjtöm a rám hatást gyakorló képeket: gondolatban  (emlékképek, álmok, olvasott könyvek, közvetlen látvány, zene, film, festmények, rajzok, nyomatok, levelek, cikkek satöbbi hatása), írásban (könyv, krimi, napló, vers, cikk, levél, mail), fotón (saját amatőr vagy másé), számítógépre lementve (saját képek=mina bilder, inspirációs anyag), újságból kitépve (régi újság, új újság), ruháról leszakítva (csipke, cédula) etc.
Leülök a székre, előveszem a falemezt vagy vásznat és elkezdek festeni. Olajjal.
Kézzel festve összeáll a kép adott anyag találkozásából. (Kenek, törlök, átfestek, több réteget festek, kitakarok, tépek, vágok, újra átfestek és így tovább).
Éppen készulőben lévö képeket adott helyzetben való érzéseim alakítanak: témában és technikailag is. Nagy szerepe van a véletlennek (éppen  észrevettem valamit; véletlenül elkentem valamit; meg akarok szabadulni valamitől, de félúton a megsemmisülés felé megtartom mégis; valamit közben átélek, meghallok; valami elszomorít, felvídít, mérges leszek például.) A képek saját állapotomat tükrözik. Utólag veszem ezt észre."

Többek között Mayer Hella munkái is megtekinthetőek a ma este nyíló "Macskakő" című kiállításon a Spiritusz Galériában, míg a Várfok Galéria a svájci Mathias Schauwecker alkotásaiból megrendezett, szintén ma nyíló tárlattal várja az érdeklődőket!

Kép adatai: Mayer Hella - Krimi az autóparádén V. (Északi szellő hozta)

aatoth franyo iróniával átitatott festészete minden bizonnyal már nem idegen a blog látogatóinak – ma a művész egy rövid költeményét olvashatjuk:

Illegetem majd Billegetem
(negatív sikerek hétsoros tömörítésben)

Illegetem, billegetem
már majdnem elkaptam
de belső hang intett:
ugyan ne billegj máá kedvesem…
a sarkon most fordul be a következő szék!
Hirtelen megmerevedtem, szárnyaimról szakad a víz…
ELŐRE! Rohanok Lédához!!!

Kép adatai:
aatoth franyo: Káromkodó nő billegő székekkel, 2009, olaj, vászon, 75x105cm

Interjúkérdéseinkre e hét végén a Spiritusz Galéria egyik fotóművészétől, Hangay Enikőtől kapunk válaszokat:

- Mi inspirál Téged, illetve a művészetedet?

Amit látok magam körül és amit gondolok.

- Mit jelent a számodra az a képzőművészeti ág, amiben alkotsz – miért ebben alkotsz?

A fotó a rugalmasságot, az adaptációt, a korlátlan energiát és egyben a misztikumot jelenti nekem, ahogy mindenhol jelen van, egyre testetlenebbül, éterien.  A huszadik század második felétől új életet lehelt szinte minden régebbi médiumba.  A legbanálisabb megnyilvánulástól a legművészibb kifejezésig mindennek a hordozója, válogatás nélkül.  Soha nem volt műtermem, de a fényképezőgépem mindig mindenhova elkísért.  Azért néha bosszankodom, hogy nem jut elég időm a fotó mellett, hogy a ceruzát nekieresszem a papíron.

- Mik azok a fő problémák, amelyet művészetedben vizsgálsz?

A témakörök, amelyek foglalkoztatnak:  anyaság, az építészet viszonya az emberhez, öltözködéskultúra, a városi lét összeegyeztethetősége a természettel, vízközelség.

- Kik azok a művészek, vagy művészeti hatások, akik meghatározóak voltak a számodra?

Festészet: Spanyol mesterek alkotásai a Szépművészeti gyűjteményében, Csontváry, Klee, Rippl-Rónai.  Fotó: Lartigue autókrómjai, Harry Callahan, William Egglestone, Paul Graham. Irodalom: Ingeborg Bachmann, Borges, Bulgakov, Dosztojevszkij, Dovlatov, Faulkner, Petőfi, Pilinszky, Szolzsenyicin, Tolsztoj.  Szobrászat: Doris Salcedo.

- Hogyan viszonyulsz a nézőhöz, műveidnek befogadóihoz? Mennyiben szól másnak és mennyiben privát a művészeted?

Szívesen megosztom a munkáimat másokkal, de elsősorban belső késztetésből dolgozom.  Bár a fényképeim mindennapjaim szeletkéi, az életrajzi részleteket mégis mellékesnek gondolom.  Egyetemes látásmódra törekszem, amihez ki-ki hozzáteheti a saját gondolatait.

- Hogyan viszonyulsz korábbi saját alkotásaidhoz, korszakaidhoz?

Általában örömmel látom újra a korábbi munkáimat, mert minden percet, amit alkotással tölthetek, ajándéknak tekintek. 

Képek adatai:
Hangay Enikő: Vízfüggöny lombsátor, 2009, lambda print, ongrofoam, 1/5+1
                     Hajcsavarók, 2009, C-print, dibond, 1/5+1, 67x100 cm

Ma Rácmolnár Sándor - a műveire is igen jellemző - tömör, de annál többet elmondó ars poeticaját olvashatják a blog látogatói:

"Változatosság, mint alkotói attitűd."

IIlletve minden kedves bloglátogatónak a figyelmébe szeretnénk ajánlani Rácmolnár Sándor kiállítását, mely a Miskolci Galériában a XXV. Miskolci Grafikai Triennálé keretein belül került megrendezésre. A kiállítás június 11. és szeptember 24. között tekinthető meg.

Kép adatai: Rácmolnár Sándor - Szamuráj

Nádler István gesztusfestészetéről már korábban is olvashattak a blog látogatói – mai idézetünkkel saját szavaival foglalja össze alkotói attitűdjét:

„A kiválasztott pillanatot nagyobb erő emeli a magasba, mint amelyik a föld felé vonzza. A legyőzött erő fölötti lebegő állapot az én belső szabadságom.”

Kép adatai:
Nádler István: bár úgy tűnik, 2008, kazeintempera, vászon, 200x150cm

Ezen a héten Győrffy László saját szavait olvashatják a blog látogatói művészetéről, alkotásairól és a hozzájuk fűződő gondolatairól:

-    Mi inspirál Téged, illetve a művészetedet?

Komoly inspirációt jelentenek a horrorfilmek – pontosabban a horror kultúrájának szinte valamennyi műfaja és zsánere, a filmes alkotásoktól az irodalmi művekig. Különösen érdekel, hogy a zsigeri esztétika és erőszak hogyan kapcsolódik intellektuális erővonalakhoz. Sokat merítek a horror tematikájú művek különféle stilizációs megoldásaiból, és nagyon izgalmasnak találom, mikor az undor vagy a félelem konceptualitással párosul, vagy ahogy ezek az érzelmek bekapcsolódnak egy indusztriális termelési folyamatba.

-    Mit jelent a számodra az a képzőművészeti ág, amiben alkotsz – miért ebben alkotsz?

Éppen az izgat, hogy egyre többféle médiumon keresztül kommunikáljam a gondolataimat: munkáim inkább téma- mint médiumcentrikusak. Arra törekszem, hogy műveimet egy bizonyos attitűd határozza meg, semmint egy rögtön felismerhető kézjegy – az ezzel szembeni fóbiám azt súgja, hogy ha egy művész egy meghatározható recept szerint kezd műveket termelni, akkor nem gondolkodik többé és inkább a feléje irányuló elvárásoknak próbál megfelelni. A művészi kontroll arrogáns hatalmi fölényével szemben szeretek helyet adni a tudatalatti szerepének, amely az anyag tudatalattijára is kiterjed: akár rajzról, olajfestményről vagy térbeli műről van szó, olyan tárgyak megalkotására törekszem, amelyek rákérdeznek saját megszületésükre, illetve egyszerre használják és parodizálják/ terrorizálják magának a médiumnak azt a hagyományát, melyben készülnek.

-    Mik azok a fő problémák, amelyet művészetedben vizsgálsz?

Pesszimista módon tekintek a művész társadalom-jobbító pozíciójára – ennek megfelelően kötelességemnek érzem, hogy lehántsam e szerepről a hozzá tapadó idealizmust, és a számomra lehető legélvezetesebben tegyem hozzá a magam részét a káoszhoz. A művészet számomra a túlzásról szól: munkamódszerem legfontosabb mozgatórugója a transzgresszió, azaz a határsértés aktusa, amely összemossa a mindennapjainkat meghatározó kettőségeket, ellentétpárokat (eleven-halott, külső-belső, Én-Másik stb.). Érdekel annak a vizsgálata, hogy e (főleg anatómiai) határátlépés által létrejött mű meddig bír metafizikus olvasattal és rendelkezik-e megváltó értékkel, vagy csak önmaga taszító voltáról képes számot adni. Egy olyan pszichotikus művészi nyelv kialakítása foglalkoztat, amely aláaknázza azt a kortárs művészeti modellt, amelyet alapvetően a racionalitás ideája határoz meg.

-    Kik azok a művészek, vagy mik azok a művészeti hatások, akik-amik meghatározóak voltak a számodra?

Hieronymus Bosch, Francisco Goya, Alfred Kubin, Hans Bellmer, Salvador Dalí, Gottfried Helnwein, Paul McCarthy, Jake and Dinos Chapman, John Isaacs, Patricia Piccinini, Floria Sigismondi, Szöllősi Géza.

-    Hogyan viszonyulsz a nézőhöz, műveinek befogadóihoz? Mennyiben szól másnak és mennyiben privát a művészeted?

 Szeretnék hallucinogén élményt nyújtani a nem-droghasználó nézők számára, (mint amilyen én is vagyok.) Mindazonáltal a nézők megérdemlik, hogy időről-időre elidegenedve érezzék magukat egy kortárs kiállításon – nem hiszem, hogy a galériáknak szakrális funkcióval kell bírniuk és/vagy a középosztály hétvégi rekreációs időtöltését kell hogy szolgálják. Nem vagyok benne biztos, hogy a nézők nagy része ugyanúgy reagál a műveimre, mint ahogy saját magam, de van bennem egy szolid várakozás afelé, hogy a munkáim nevetést keltsenek – nem jókedvű, hanem olyan kényszeres, apokaliptikus nevetést, amely felszámolja az Én határait.

-    Hogyan viszonyulsz korábbi saját alkotásaidhoz, korszakaidhoz?

Nem tudom elfogadni az időt, mint linearitást – ebből következően sem a művészettörténetet, sem a saját pályámat nem tekintem egyenes vonalú folyamatnak. Alapvetően gyanakvással tekintek a progresszióra, amelyet a kultúránk hajlamos fetisizálni – a fejlődéssel szemben jobban szeretem az ismétlés, a jelenidejűség vagy a romlás gondolatát. A szemléletem manifesztációjaként messzemenően fontosabbak például a 10-11 évesen készített rajzaim, mint azok a festmények, amelyeket a diplomaidőszak alatt illetve valamivel később készítettem.

Képek adatai: Győrffy László - Egy számmal kisebb protézis; 2005., v.t.,papír
                                             Kevélység (3/7);acél, fa, olaj, lakk, 50x35cm
                                             Prodigia; 2006., olaj, vászon, 100x150cm

Mai blog bejegyzésünkben Mulasics Lászlótól olvasható egy rövid, ám annál komplexebb problémát felvető idézet:
„Azért, mert az ember véges anyagok behatárolható összességéből épül fel, tapasztalatai meghatározható körön belül teljesednek ki, de nincs tisztában, és igazából nem is lehet fogalma a végtelenről, a megismerhetetlentől. Mégis mit tehetünk?”
 

Kép adatai:
Mulasics László: Kölcsönhatások, 1998, enkausztika, olaj, zománc, vászon, 200x240cm

Múlt héten megkezdett sorozatunk következő darabjaként ma a Várfok Galéria művészköréhez tartozó osztrák művész, Martin C. Herbst festészetről vallott gondolatait olvashatják a blog látogatói:
„A festészet számomra az emlékek felelevenítését jelenti. A festészet, mint a dolgok újra átélése, a jelen, vagy a képi emlékezetben egy már elmúlt emlék vagy élet felidézése. A festés, mint mágikus cselekedet a saját és mások átélt múltjának felélesztése – mi többet akarhat az ember, ha ezt legalább megközelítőleg eléri!”

Kép adatai: Martin C. Herbst - S-2-98/99
                                            1999., olaj, alumínium
                                            100x200cm

A blogon a hétvégén egy hosszabb részlet keretében „vall” Françoise Gilot saját alkotómódszeréről:

„Amikor festek – még ha egy olyan, szinte kezdetleges állapotból indulok is ki, amelynek vázlatrajzait elsősorban azért teszem láthatóvá, hogy később elhagyjam azokat – azzal a céllal teszem, hogy egy dinamikus folyamatot indítsak el. A régi filozófusokhoz hasonlóan, menet közben próbálok bizonyítani. A fehér vászon előtt a művészt szédülés fogja el, és ellenállhatatlan kényszert érez arra, hogy ezt a tátongó űrt betöltse. Az én esetemben, szerencsémre, azután az első próbálkozás után, a bennem rejtőzködő tanácsadó így szól: ’Nem, ez így nem jó!’, és ezzel olyan változtatásokra késztet, amelyeket szintén nem lehet teljes egészükben elfogadni, de fokozatosan közeledve, egyre több részlet megtartását teszik lehetővé, egészen addig a pillanatig, amíg egy bizonyos összetartó erő napvilágot nem lát, és ebből fakad az a ragyogó fény, amely a teljes kohézió és egység felé vezet.
Magam is szeretném tudni, milyen ismérvek alapján vetem el vagy próbálom ki más módon az egymást követő lehetőségeket, hogy végül elfogadhassam őket. Nem azért kezdek el egy új képet, hogy újra ellenőrizzem azt, amit már tudok, hanem épp ellenkezőleg, az ismeretlennel igyekszem egyenlő értékűvé válni. Ezért tehát kezdésként a vászon ürességét kell eltüntetnem, de mint a nyitólépés a sakkjátékban, ez az indítás széles mozgásteret hagy számomra. Ezeket az egymást követő műveleteket, amelyek sikerességük arányában csökkentik a lehetséges megoldások számát, kell kézben tartanom. Vajon milyen iránytű rendezi el ezt az előrehaladást, és ezeket az útközben folytonosan megkövetelt áldozatokat? Ahogy lányom, Paloma mondta gyerekkorában: ’Nem tudom, hogy mit akarok, de azt tudom, hogy akarom’, hosszabb vagy rövidebb ideig én is ugyanígy hordozok magamban egy tendenciát, amely alkotó munkám mögött rejlik, amely irányít választásaimban, és egyre pontosabb kidolgozáshoz vezet.
Ahogy fokról fokra haladok előre, úgy lát napvilágot a törekvés, kirajzolódik és kitisztul, mígnem nyilvánvalóvá válik. Miután felszínre került, ez a törekvés nagymértékben megkönnyíti a belőle fakadó festménysorozat születését. Még ha egy kép kompozícióját és tónusát nem is ismerem előre, legalább a lényegre rájövök, és ezután belemegyek a lehetőségek kiterjesztésének és felcserélgetésének játékába. Mindez egyébként hosszú ideig tarthat, és nagy utat járhat be, mielőtt teljes egészében kitárulkozna.”

(részlet Françoise Gilot művészetének hatvan éve című könyvből, ACANTUS Kiadó, Lausanne, 2000)

Képek adatai:
Françoise Gilot: Érinthetetlen lényeg, 2004, olaj, vászon, 25x20cm
                         Talán egy madár, 1999, olaj, vászon, 73x91cm

El Kazovszkij életében soha nem publikált verseiből az Ünnepi Könyvhétre jelent meg egy kötet Homokszökőkút címmel a Magvető Kiadó gondozásában. Az orosz származású alkotó anyanyelvén írt költeményeit elismert kortárs költők fordították magyarra.
A blogon most a művész Máltai kereszteződés című verséből (melyet Térey János fordított) olvasható egy rövid részlet: 

Élet csak az, mi látható?
Csak egy kérdés latolható,
És nincs értelme semminek?
Méghogy nincs!, csattantok föl joggal. 
Nincs? Hát a krónikás, a közvetítő?
   Na és az életmentő?
Na és maga az Üdvözítő?
Vagy valamiféle Teremtő,
Aki szemmel tart valahonnét?
Nincs más, mint a tapasztalat?
Hiába volt a tegnap?
   De rosszabb
A reménytelen sötét mai nap,
És még szánalmasabb a holnap.
Fürkészem gyermekkorom óta,
Ül-e e ott fönt ama Mindenható,
Vagy él-e köztünk egy Jelenvaló?

…

Kép adatai:
El Kazovszkij: Keresztút/Téli vándor, 2004 olaj, vászon, 38x29cm

A blogon az elmúlt hónapokban sokféle szempontból vizsgáltuk és mutattuk be a Várfok és a Spiritusz Galéria művészköreihez tartozó alkotók műveit, jellegzetes motívumait, hogy e kvalitásos kortárs művészet keresztmetszetén keresztül betekintést nyújtsunk a művészet átfogóbb kérdésköreibe, folyamataiba is, mellyel reményeink szerint sikerült kedves és kitartó olvasóinknak tanulságul szolgálni.
A nyár beköszöntével új sorozatokat indítunk útjukra, amikkel (ha lehet) még közelebb kívánjuk hozni mindenkihez napjaink alkotásait, illetve hogy kedves olvasóink az eddigi ismereteiket kiegészítve kialakítsák a maguk olvasatát egy-egy művész vagy mű kapcsán – egy-egy rövidebb idézet vagy interjú formájában tehát átadjuk a szót maguknak az alkotóknak, hogy saját gondolataikat szavakba öntve valljanak saját művészetükről!

Elsőként álljon itt a szürrealizmus esperesének, Rozsda Endrének egy személyes megnyilatkozása saját alkotói tevékenységéről:
„Gyakorta mondják, hogy fölépítem képeimet. Nem így van, mert a kép épít engem. Úgy változtat meg, hogy amikor befejezem, más vagyok, mint aki voltam, amikor elkezdtem. Párka vagyok, aki megfonja az idő fonalát, aki új dolgokat hoz lére, és nem az, aki bevégzi őket.” (Részlet az Elmélkedésekből)

Kép adatai:
Rozsda Endre: Tájkép gyöngyökből és gyémántokból, 1981 olaj, vászon, 60x72cm

A festmények értelmezése túlmutat magukon a képeken. A művészet kultúránk egyik alapja, az ehhez való értés pedig éppen ebben rejlik: a „kultúra” szó jelentése nem más, mint művelni, ápolni – jelen esetben a művészetet. Ez természetesen a művészetnek első sorban nem a gyakorlati, alkotói oldalát jelöli, hanem a művészettel, műalkotásokkal való foglalkozást. A képzőművészet esetében ez az alkotások szemléléséből nyert tapasztalatot jelenti: minél többet nézünk alkotásokat, annál jobban megismerjük őket, pontosabban azokat a belső szabályokat, rendszereket, amik végbe mennek az tárgyakban. Felfedezzük a különbségeket alkotás és alkotás között. És éppen ennek a különbségtételnek a képessége az, ami a laikust értővé teszi. A kulturáltság, kulturálódás tehát nem más, mint a különbségtétel képessége – ahhoz azonban, hogy ezt meg tudjuk tenni előbb művelődnünk kell: a művészet folyamatos szemlélésében, az alkotásokban való elmerülésben.
Műalkotások esetében különbségtétel alatt nem olyan végletes fogalmakra kell gondolni, mint „jó” vagy „rossz”. Ennél sokkal árnyaltabb és finomabb a helyzet. Szín és szín, tónus és tónus, vonal és vonal – ecsetvonás és ecsetvonás közötti eltérések olyan mértékben határozhatják meg egy-egy alkotás jelentését, amire nem is gondolnánk. Adott műalkotás elemzése ezért soha nem egy zárt diskurzus – mindig már valamihez hasonlítva értékelünk valamit, valamivel párhuzamba vonva (ismét nem egy konkrét dologra kell gondolni). A képértelmezés minden esetben reflexió: magára a képre és minden, korábban a képekről szerzett tudásunkra, méghozzá éppen ezen a tudáson keresztül.
A referencialitás, a rendszerekben való gondolkodás alapvető emberi tulajdonság – gondolkodásunknak talán egyik legjellemzőbb vonása pedig ez a megkülönböztetésekben való gondolkodás (egészen hétköznapi példákon keresztül is könnyen belátható ez pl. alacsony-magas, itt-ott, korán-későn, sötét-világos). A képeken is érvényesül mindez. A vásznon ejtett legapróbb ecsetvonástól kezdve a képnek megszűnik a klasszikus értelemben vett kétdimenziós felülete. Amint a sík alapra attól akárcsak a legkisebb mértékben is, de eltérő folt kerül új tér nyílik meg, ahol meg tudjuk különböztetni, hogy melyik folt hol van - méghozzá a másik viszonylatában!
Ez leginkább az absztrakt képek esetében jelent problémát – általában ezek értelmezése jelenti a legnagyobb kihívást. Az absztrakt megértése azonban csak azon hagyomány felől érthető meg, amit ma a „kultúra” fogalmunkkal jelölünk. Ennek ismerete, a művészet alkotásaival kapcsolatos tudásunk, „kulturáltságunk” az, ami biztosítja számunkra a megfelelő eszközöket egy műalkotás elemzéséhez, megértéséhez és értelmezéséhez – ahhoz, hogy be tudjunk lépni abba a világba, melyre az alkotások nyitnak ablakot.

Képek adatai: aatoth franyo - Fekete cipők lézer cipőfűzővel; 2010, olaj, vászon, 30x90cm
                     Nádler István - Fb. No. 4.; 2010, vegyes technika, vászon, 100x70cm
                     Mulasics László - Az eső hullámai; 1991, enkausztika, olaj, vászon, 180x160cm

Az eddigiekben a festmények képi struktúráját, formáját meghatározó szempontokról olvashattak a blog látogatói, melyeknek segítségével már biztonsággal megragadható a kép rendszere. Ez azonban az alkotás értelmezésének csupán kezdete – olyannyira, hogy a korábbi posztokban leírtak annyira látásunkba vannak kódolva, hogy többnyire öntudatlanul végezzük el (tudatossá tételük azonban biztosabb alapot nyújt a továbblépéshez)!
A kép lényegének, tárgyának vagy jelentésének megismerése csak ez után következik. Egy kép intenciójának legegyszerűbb felismerése pedig egy központi motívum felismerésén keresztül történhet. Ennek a motívumnak a felismerése sok mindentől függ: minél távolabb áll tőlünk az alkotás (időben vagy kulturális környezetét tekintve), annál nehezebben értelmezhető, illetve annál több előzetes ismeretet igényel a néző részéről. A motívum felismerése nagyban elősegíti tehát a kép megértését, mivel ennek kiválasztásában benne van a művész intenciója. A motívum meghatározza a képet és a kép meghatározza motívumot: Ennek a látszólagos ellentmondásnak oka az, hogy a motívum nem feltétlenül egy adott tárgy a képen – lehet maga a kép is! A motívum tehát az egészen külsődlegestől a teljes mértékben elrejtett (akár gondolati) elemig bármi lehet.
A motívum felismerésében pedig nagy segítségünkre lehet a saját – vagy a kép – kultúrájának aktív megélése; a festmény korának, művészeti tendenciáinak, gondolkodásmódjának, ideális esetben pedig akár az adott művész munkásságának ismerete is.

Kép adatai: Ray Monde - BBBouddha I
                                     2007, vegyes technika, vászon
                                     100x100cm

A színek kompozícióban betöltött szerepeinek elemzésekor már említettük a fényt, melynek csakúgy, mint a színeknek, többféle, egy adott művön akár specifikus aspektusa is lehet, így a fény milyenségének, funkciójának átgondolása sem elhagyható. A képen megválasztott megvilágítás, szintén egyik alapvető festői eszközként (és itt főként, de semmiképpen nem kizárólagosan a figuratív elemeket felhasználó művekről van szó) az ábrázolt dolgok modellálását, térbeliségük érzékeltetését segíti (a színek és azok különböző árnyalatai mellett).
Másfelől viszont a megvilágítás által is irányítható a mű szemlélőjének figyelme a befogadás során, például ha az alkotó a direkt megvilágítással hangsúlyozza, kiemeli az egyes motívumokat. Az egyik legszembetűnőbb módja ennek a kompozícióba „kívülről” behatoló fénynyaláb, mely egyértelműen ezt a célt szolgálja, mint Herman Levente Renaissance című művén. A diffúz fény viszont a formák kontúrjainak elmosásával, homályossá tételével, kiválóan alkalmas például atmoszferikus hatások megteremtésére, és ezáltal bizonyos hangulatok közvetítésére is. De nemcsak a képen ábrázolt, hanem a valóságos fény is egyfajta többlettel járulhat hozzá adott művekhez (akár a természetes, akár a kép valódi megvilágítását tekintjük): meg-megcsillanva rajtuk, vagy azokat átjárva a mű hatását fokozzák.

Kép adatai:
Herman Levente: Renaissance, 2009, olaj, vászon, 130x145cm