Rozsda Endre Elmélkedéseiből néhány héttel ezelőtt már olvashattak egy rövid részletet a blog látogatói – a mostani hosszabb idézettel a művész nemcsak alkotói attitűdjét foglalja össze, hanem bepillantást enged sajátos alkotómódszerébe is:
„Mikor nekiállok festeni, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a vászonról kiküszöböljek mindent, ami fehér, mindent, ami zavarhat. Arra törekszem, hogy nyugtalan felszín hozzak létre, melyben tapogatózva bizonyos rend keresésére indulhatok, amely fokról-fokra módosíthatja az előző rendet, és egy másik rendetlenséget hoz létre. Az anyag hozza létre a szellemi felszínt, ahonnan az idő nyomába eredhetek.
Az időgép a múltba visz, és fölidézteti velem azokat a dolgokat, amelyeket nem értettem akkor, amikor megéltem.
De az a legérdekesebb, hogy ezek a visszafelé-siklások nemcsak az én múltam, hanem elődeim múltja felé is tartanak; ott kapcsolatokat találok a mával. Nagyon régi események kortársa vagyok, a múltat nem mint a történelmet, hanem mint örökös jelent érzem.
Természetesen nem felejtem el, hogy festek.
Vagy pontosabban anélkül felejtem el, hogy elfelejtődne. Szüntelenül keresem a képet alkotó színek kapcsolatát, a formák összefüggéseit. …
Új kapcsolatokat keresek, válaszokat akarok találni, amelyek újabb kérdéseket tesznek föl. Amikor megtaláltam a választ, újra nekiindulok. Van-e cél, van-e irány, van-e jövő? Mi a jó és mi a rossz, és miért? Miért fáj a szerelem, és akkor miért keresik? Fonom, szövöm a köteleket, hogy fölemelkedhessem és alászállhassak, hogy magasságokat és mélységeket érjek el, ahonnan fölülről és alulról látni a dolgokat. Magamban hordozom a perspektívákat, a horizont fönn, lenn vagy a képen kívül van, és valahol futó vonalak találkoznak. A kék ég néha fehér; a zöld fű gyakran piros. A kapilláris-szövedékek mindent behálóznak, minden él, a kövek lágyak; a víz megkövesedve lábujjhegyre áll. A fény sugárzik, és a távolba visz.”
Kép adatai:
Rozsda Endre: Zengő Harmónia, 1970, olaj, vászon, 65x81cm
