HTML

Art BLOKK

Az Art BLOKK Galéria azzal a céllal jött létre, hogy az 1990-ben alapított, nagy múltú Várfok Galéria szakmai tapasztalatából építkezve egy időszaki művészeti projektet képviseljen egy új generációs bevásárlóközpont épületében. A Corvin kereskedelmi központ kezdeményezésére elindított projekt a Várfok Galéria és fiókgalériája, a Spiritusz Galéria révén - a neves mesterektől kezdve a legfiatalabb tehetségek izgalmas, friss és karakteres művein át - a kortárs képzőművészet széles spektrumát képviseli. Egyik elsődleges célja, hogy a kortárs művészet „rajongóinak” számát egyre gyarapítva, minél szélesebb rétegekkel megismertesse és megszerettesse a jelenkor izgalmas vizuális megnyilvánulási formáit. Az Art BLOKK blogja e kezdeményezés mindennapijairól ad hírt... Nyitva: hétfő-péntek 13-21, szombat 10-21, vasárnap 10-19

230

Art BLOKK 2012.12.12. 15:11

AZ ArtBLOKK GALÉRIA BEZÁRJA KAPUIT

P1270774_1.JPG

 

Legnagyobb sajnálatunkra a Corvin Plázában több mint két éve működő ArtBLOKK Galériánk december 19-ével bezárja kapuit. A mostani, Lüktető nyugalom című kiállítás az utolsó, amit a közönség láthat, ezért buzdítunk Titeket, hogy minél többen jöjjetek el, és nézzétek meg a nem mindennapi helyszínen található Galériánkat.

Nyitva vagyunk minden nap, hétfőtől péntekig 13-21 óra között, szombaton 10-21-ig, vasárnap pedig 10-19-ig!

Szeretettel várunk minden művészetkedvelőt!

Szólj hozzá!

229

Art BLOKK 2012.11.11. 14:41

MA ESTE 7 ÓRÁIG MÉG MEGTEKINTHETŐ AZ ART MARKETEN A VÁRFOK GALÉRIA STANDJA!

A Várfok Galéria csatlakozott az immár harmadjára megrendezésre kerülő budapesti kortárs képzőművészeti vásár, az Art Market Budapest kiállítói köréhez. A Millenáris Parkban helyet foglaló vásáron egy 50m2-es standdal és többek között olyan csemegékkel várja a látogatókat, mint Nádler István legfrissebb sorozata, Mulasics László egy különleges, még kiállításon nem szerepelt korai munkája, Győrffy László terrakottái vagy Szirtes János egy 1987-es alkotása. A festmények mellett a fotó műfaja is erőteljesen képviselve lesz Korniss Péter vintage képei és Misetics Mátyás jellegzetes éjszakai jelenetei által. Szeretettel várunk tehát minden kedves érdeklődőt 2012. november 8–11. között a Millenárison.káároly.jpeg

Helyszín: Millenáris Park, B Épület (H–1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.) 
Standszám: G303
Nyitva tartás: 2012. november 8., csütörtök 10-22 óra; november 9-11., péntek – vasárnap: 10-19 óra.

Szólj hozzá!

228

Art BLOKK 2012.10.07. 11:03

 

P1270784.JPG

Pár nap múlva, 2012. október 11-én, csütörtökön este 18.15-kor kezdődik a Várfok Galériában - a Café Budapest Fesztivál, illetve a Kortárs Galériák Éjszakája programsorozat keretében - a tárlatvezetés Herman Levente társaságában, akivel a galéria egyik művészettörténésze beszélget a kiállításon látható művekről.

Ezt követően érdemes áttérni Pestre, az immár két éves ArtBLOKK-ba (Corvin Plaza) ahol a Lüktető Nyugalom című csoportos, fiatal fotósokat – Hangay Enikő, Tóth Szilvi, Misetics Mátyás, Christiane Peschek - és szobrászokat bemutató kiállítást lehet megtekinteni szakmai vezetéssel 19.30-tól (kb 40 perc).

Várunk mindenkit nagyon sok szeretettel!

Szólj hozzá!

227

Art BLOKK 2012.08.07. 14:53

HANGAY ENIKŐ KÉPEI AZ ArtBLOKKBAN

HANGAY 08 05 13 Bolygo hollandi - Wandering Dutchman jpg tif.jpg

Az ArtBLOKK Galéria legújabb, Lüktető Nyugalom című tárlatán Hangay Enikő Anyahajó című sorozatának egyes darabjai is megtekinthetőek. A sorozat fő motívumai az anya, a gyermek és a víz. A művész személyes tapasztalatain át fejezi ki fotóival az anyaméh ringató, idilli közegét, mely onnan kikerülve semmihez sem hasonlítható. Ez a világ oly felidézhetetlen a felnőtt ember számára, mégis erősen él bennünk egyfajta megmagyarázhatatlan visszavágyódás ebbe a békés, ősi közegbe. A fotókon a víz a legkülönbözőbb formákban jelenik meg, egyrészt a magzatvízre utalva, másrészt - például a Bolygó hollandi című képen - az anyaság és a gyermek felnőtté válásának változatosságokkal, utazásokkal és felfedezésekkel teli világára. Más művein a gyermeki lét tárgykultúrája is feltűnik. 

A kép adatai: Hangay Enikő - Bolygó hollandi (2008, Brooklyn, NY) C-print, dibond, 67x100 cm, 1/3+1

Szólj hozzá!

226

Art BLOKK 2012.08.02. 15:15

artplacc-yukka-tihany-500_300.jpg

A Várfok Galéria feltörekvő tehetségeit egyesítő Spiritusz Szekció egyes tagjai képviselik idén az anyaintézményt az ArtPlacc 2012-n: friss és dinamikus alkotók izgalmas munkái várják majd a tihanyi látogatókat. Hollós Ádám markáns bükkfatáblára festett urbánus pillanatképei, Jahoda Réka egyszerre játékos és borzongató alakjai, Tóth Szilvi ember és környezet kapcsolatát vizsgáló fotói, valamint Töttös Kata tudatosan sztereotípiákat idéző / kifigurázó, kihívó nőalakjai eltérő világukkal egy izgalmas és sokszínű keresztmetszetet adnak a kortárs művészet szerteágazó szcénájából és lendületes, színes világukkal erősítik az ArtPlacc nyári hangulatát. Az ArtPlacc idén augusztus 11. és 20-a között kerül megrendezésre rengeteg programmal, 18 vezető hazai kortárs galéria nyári válogatását bemutatva: bővebb információ a www.artplacc.hu oldalon található.

Címkék: Címkék

Szólj hozzá!

225

Art BLOKK 2012.08.01. 16:35

Korniss Péter kiállítása a révfülöpi Tóparti Galériában

korniss péter.jpeg

A révfülöpi Tóparti Galériában július 21-től látható Korniss Péter egyéni kiállítása, mely legújabb, színes műveiből szemezget. A kiállítás kurátora Jerger Krisztina művészettörténész. A tárlat 2012. augusztus 12-ig látható, hétfő kivételével minden nap 17-22 óra között, szombatonként 17-24 óra között! Aki arra jár, ne hagyja ki!

Tóparti Galéria

8253 - Révfülöp, Halász u. 6.

Szólj hozzá!

224

Art BLOKK 2012.07.21. 12:10

"Lüktető nyugalom" : új kiállítás az Art BLOKKBANP1270753_1.JPG

A 2010 októbere óta, a Várfok Galéria egyik újabb kiállítótereként folyamatosan működő ART BLOKK galériában új kiállítás nyílik "Lüktető nyugalom" címmel, kizárólag fiatal tehetségek műveit bemutatva. A Várfok Galéria által képviselt fotósok (Misetics Mátyás, Hangay Enikő, Tóth Szilvi), valamint a Várfok Project Roomban már egyszer bemutatott osztrák Christiane Peschek fotói mellett a kiállítás friss diplomás vagy diploma előtt álló szobrászokat is felvonultat. Gergely-Farnos Lilla, Leitner Levente, Melkovics Tamás, Pelcz Benjámin és Portolani Gina rendhagyó műveinek köszönhetően a majd 300 m2-es térben egy egészen friss vonal bontakozik ki, szokatlan matériákat vegyítve. A kiállítás a hét minden napján megtekinthető, hétfő-pénteken 13-21 óra között, szombaton 10-21 óra között, míg vasárnap 10-19 óra között.

ArtBLOKK, Corvin Pláza, 1083, Budapest, Futó utca 37-45

Címkék: pr:christiane peschek leitner levente melkovics tamás gergely-farnos lilla pelcz benjámin portolani gina

Szólj hozzá!

223

Art BLOKK 2012.07.09. 18:05

NAGY ZITA: MERMAID TEA PARTY

Picture 5_1.png

"A nyári naplementében találkoztam egy sellővel, elmesélte, hogy egy kastélyban lakik az Óceán fenekén. Hajnalig beszélgettünk, s mire az első napsugarak megcsillantak az aranyló víz felszínén, már a szívembe zártam örökre.” - Nagy Zita

Szabó András Waldorf című kiállítása után szintén egy fiatal, pályakezdő vendégművész mutatkozik be a Várfok Project Roomban. Nagy Zita idén végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tervezőgrafika szakán.  Diplomamunkáját, egy különleges bútorinstallációt láthatnak az érdeklődők. Zita a nagybetűs giccs legvégső fokáig megy el, mely után már nem létezhet “szebb”. Egész munkája egy túlcsordult szépség folyamként értelmezhető, a legapróbb részletességgel megformálva. Művészet és antiművészet vékony határán mozog. Hiszen meddig tekinthető egy giccsesen kidekorált bútor csupán egy tárgynak, és honnan válhat az műalkotássá? Hogyan lehet egy ilyen munkát legitimizálni a magas művészetek terén? Hiszen maga a giccs szó is nehezen definiálható, és szubjektív jellegű. Biztos válaszokat nem lehet kapni, viszont mindenképp érdemes elmenni a megnyitóra, csütörtökön, mert a kiállítást maga a művész nyitja meg. 

Továbbá ez lesz a Várfok Galéria Csoport utolsó kiállítása a nyári szünet előtt.

Megnyitó: Várfok Project Room

1012 Budapest, Várfok u. 14.

2012. július 12., Csütörtök, 18.30-20.30 között.

A kiállítás nyitva: 2012.07.13-2012.07.28., kedd-szombat 11 és 18 óra között. 

Címkék: nagy zita

Szólj hozzá!

222

Art BLOKK 2012.07.07. 11:03

A világ létezéséről és látszatáról

Picture 1.png

 

Ma este 18.00 óráig még megtekinthető a Várfok Galériában A világ létezéséről és látszatáról című tárlat, melynek során Martin C. Herbst és Sebastian Weissenbacher mutatja be legújabb munkáit. Ez a galériában megrendezett "páros" kiállítások harmadik, egyben utolsó része. A két teljesen különböző művészi attitűddel rendelkező osztrák származású alkotót összeköti a a realitás látszatán való túllépés, mélyebb összefüggések keresése. Érdekesség, hogy Martin C. Herbst, aki immár huszonöt éve alumíniummal és metálfelületekkel dolgozik, most visszatért a vászonhoz. Menjetek, nézzétek meg!

Várfok Galéria

1012 Budapest, Várfok utca 11.

Szólj hozzá!

221

Art BLOKK 2012.06.25. 15:02

 

szaboandras.jpgSZABÓ ANDRÁS: WALDORF

Múlthét csütörtökön nyílt a Várfok Project Room legújabb tárlata, mely egy újabb fiatal vendégművész munkásságát mutatja be. Szabó András Kolozsváron él és alkot. A művész munkáiban elsőre a technika fogja meg a nézőket. Ugyanis összes műve kizárólag karcolással készül. Műanyaglapot feketére fest, majd ezeket visszakarcolja, a végeredmény egy fekete-fehér, fotónaturalisztikus kép. A Project Roomban bemutatott Waldorf című sorozat hat darab műből áll, melyeket személyes élmény inspirált, egy Waldorf iskolában eltöltött tanítói korszak alatt. A leglázadóbb, legnehezebb természetű diákokat örökítette meg, egyfajta felmagasztosított tartalommal.
Szabó András: Waldorf című kiállítása július 7-ig tekinthető meg.


Várfok Project Room
1012 Budapest, Várfok u. 14.

A kép adatai: Iunia, 2011, fekete tinta, karcolt műanyaglemez, 90x56 cm

Címkék: szabó andrás

Szólj hozzá!

220

Art BLOKK 2012.06.13. 17:51

                                                                                                                         

 15Facefuck IV_1.JPGAz ördög a DNS-ben

Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Kortárs Művészeti Fesztivált Székesfehérváron, ennek keretében mutatja be a Szent István Király Múzeum 2012. május 19 - augusztus 26-ig Győrffy László retrospektív kiállítását.

A művész 100 munkájával találkozhatnak a látogatók, amelyek egészen a gyermekkori rajzoktól a legfrissebb művekig ölelik fel Győrffy eddigi pályájának egyes állomásait. A fő hangsúly az elmúlt öt év műveire, látásmódjára, programjára fókuszál, amelyet a már ismert provokatív hangnem mellett az egyre több párhuzamos médium (grafika, festészet, szobrászat, installáció) feltűnése jellemez.
Finom grafikái világába rendszeresen belehasít az anatómia és biológia naturalizmusa, valamint a popkultúra groteszk humora. Győrffy munkái nem feltétlenül a bűnről és bűnhődésről szólnak, nem szembesülünk a gonoszság és kínok oly mély mocsarával, mint a Chapman fivérek esetében. A nézők tekintetét inkább befele vezeti, reflektál ezáltal saját poklaira. Ily módon a szenvedés káosszá, pszichózissá alakul. Az elmúlás, bomlás alakjaiként és allegóriájaként a legyek és kukacok visszatérő elemei Győrffy grafikáinak és festményeinek. Sok esetben ezek az élőlények vezetik a néző tekintetét, mint az emberi húsban otthonosan mozgó idegen testek, a pusztulás, bomlás üzenetét hordozva. A kiállítás anyag ezen lelki minőségek és allegórikus elemek kapcsolatából teremti meg a kontextust.

A kiállítás alapkoncepciója, hogy a kronologikus bemutató helyett magát a retrospektivitás fogalmát parodizálja a képzőművész. A sajátosan tagolt rendezés új összefüggésekbe helyezi az eddigi pálya egyes állomásait, rákérdezve az alkotói fejlődés érvényességére. A kevésbé ismert vagy még be nem mutatott munkák által a jelen problémafelvetései szisztematikusan rávetítődnek a korábbi időszakok produktumaira: Győrffy nosztalgiától és pátosztól mentes visszaemlékezésének kulcsszava paradox módon inkább a felejtés.

Kép adataiFacefuck IV, 2012, kerámia, olaj, 34,5x25,5x22,5 cm

Szólj hozzá!

219

Art BLOKK 2012.05.12. 19:10

 

SZIRTES JÁNOS : PASZTÓZUS ÖNARCKÉP
Még egy hétig láthatóak a Várfok Galériában – feLugossy László kiállítása mellett – Szirtes János legújabb munkái. A kiállítás találóan a Pasztózus önarckép címet viseli. Ez utal a galériában látható műveire. Ezek középpontjában maga a művész áll. A kiállításon két videoperfomansza, és négy sorozaton keresztül megfogalmazott  önarckép verzió látható. Szirtes már korábbi munkáin is alkalmazta a testfestést, így létrehozva „testlenyomatos” koromfestményeit. Itt ennek fordítottja történt, és a vászon helyét átvette a művész saját teste, mivel portrékról van szó, leginkább az arca. Korábbi munkáira a fröcskölés gesztusa is jellemző, mely itt szintén a bőrfelületen jelenik meg. A fotósorozatokon négy különböző módszert alkalmazva tűnnek fel az önarcképek. Fekete festékkel befröcskölve, majd ugyanezzel teljesen befedve az arcot, vagy vörös festéket elkenve a kamera előtti üveglapon, hol pedig az alapszíneket fröcskölve ugyanerre.  Első ránézésre a kidekorált test állhat a középpontban, de a festékréteg alatt megjelenő arc különböző deformált grimaszai reflektálnak a lélek különböző állapotaira. 
 
A kiállítás megtekinthető 2012. május 19-ig, kedd-szombat 11 és 18 óra között. 
Várfok Galéria, 1012 Budapest, Várfok utca 11.
 
 
A kép adatai:  Pasztózus Fröcskölt – V. (1/1), 2012, inkjet print, matt lakk, vászon, 80x90cm
 

Szólj hozzá!

218

Art BLOKK 2012.04.15. 15:59

HOLLÓS ÁDÁM
 
INTRO
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A Várfok Galéria új kiállításának megnyitója napján a Várfok Project Room szintén megnyitja kapuit az érdeklődők előtt, ahol az elmúlt hónapok „fotóinváziója” után visszahódítja magának a teret a festészet. A galéria egyik legfiatalabb művésze, Hollós Ádám most először mutatkozik be egyéni kiállítás keretében. Az Intro cím is erre utal. Hollós Ádám a Várfok Galéria filiálégalériájához, a Spiritusz Galériához tartozott. Ennek megszűnésével került át az immáron Spiritusz Szekcióként működő, fiatalokat tömörítő művészkörbe, a Várfok Galérián belül. Hollós Ádám egyik legjellemzőbb vonása, hogy legtöbb festménye alapját vaskos bükkfa tábla adja. Ennek hatására munkái heroikusnak, monumentálisnak hatnak, még ha egy látszólag bagatellnek tűnő dolgot is ábrázolnak. A művésznek pontosan ez a célja, átértelmezni a városi élet hétköznapjaiból kiragadott pillanatokat, társadalmi normákat megkérdőjelezve. Teszi mindezt a felületi játékok teljes orgiájával. 
A kiállítást Falvai Mátyás író vagy Miklósvölgyi Zsolt esztéta nyitja meg. 
 
Megnyitó:
VÁRFOK GALÉRIA | PROJECT ROOM
1012 Budapest, Várfok u. 14
2012. Április 19., CSÜTÖRTÖK | 18.00 – 20.00 között
 
A kiállítás nyitva: 
2012.04.20 – 2012.05.19., kedd-szombat 11 és 18 óra között
 

Szólj hozzá!

217

Art BLOKK 2012.04.14. 14:53

 

feLUGOSSY LÁSZLÓ ÉS SZIRTES JÁNOS 

Kis lépések világa | Pasztózus Önarckép
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
     A Várfok Galériában április 19-től egy új kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. A három részből álló "sorozat" - amelyben a galéria egymást követő három alkalommal párosával állít ki művészeket - második állomása feLugossy László és Szirtes János közös kiállítása lesz. Az eseményt kettejük rövid performansza nyitja meg a Nyitott Ablakban. A két művésznek nem ez lesz az első közös munkája, gondoljunk csak a 2004-es Kék Pánik című performanszukra, amely feLugossy László Mindenki halandó c. kiállításának záróeseménye volt.
 
A most bemutatásra kerülő feLugossy anyag a MODEM-kiállítás folytatásának is tekinthető, azonban a 2011-2012-es munkák immáron egy újabb szinten és értelmezési keretben kerülnek a boncasztalra, és asszociációk segítségével gondolatrendszerek széles spektrumát tárják fel, elkalauzolva a látogatókat a különféle kultúrák jelképeinek, a használati tárgyainknak világába. feLugossy kiállítása címét egy videoinstallációról kapta, utalva arra, hogy világunk még mindig gyermekcipőben jár, társadalmunk pedig igencsak infantilisnek mondható.
 
A kiállított Szirtes művek vezérmotívuma az "emberi test, mint hordozó" kérdésköre, amelyet a művész statikus (akril, vászon) vagy mozgó (videó) képként rögzít. Ennek segítségével megelevenedik előttünk a body-art, testfestés és a performansz gesztusa is. Kiállításának másik felét egy installáció képezi, amely a (meg-/el)törés visszafordíthatatlanságának állapotát, a törés megsemmisíthetetlenségét tükrözi.
 
 
Megnyitó:
VÁRFOK GALÉRIA
1012 Budapest, Várfok u. 11.
2012. Április 19., CSÜTÖRTÖK | 18.30 és 20.30 óra között
 
A kiállítás nyitva:
2012.04.20 és 2012.05.19., kedd-szombat 11 és 18 óra között.

Szólj hozzá!

216

Art BLOKK 2012.03.27. 15:27

 Misetics Mátyás: Emlékkristályok 

 
Misetics Mátyás Emlékkristályok című kiállítása még április 7-ig megtekinthető a Várfok Galériához tartozó Project Roomban. Keddtől szombatig, 11 és 18 óra között látogatható.
Misetics Mátyás 2011 szeptemberében csatlakozott a Várfok Galéria művészköréhez, Korniss Péterrel egyetemben. Ez egy új irányvonalat jelent az eddig a festészetre koncentráló galéria életében. A fiatal művész megrendezett, színpadszerű művein többnyire mesterséges fény által bevilágított, víziószerű jelenetekben tűnnek fel emberalakjai, mellyel azok magányosságára, elidegenítettségére reflektál.
Emlékkristályok című kiállításán a fotográfia határainak feszegetésével, kitágításával foglalkozik, a kétdimenzióban fotózott műveket felbontja, majd háromdimenziós kristályok formájában jeleníti meg őket printjein. Emellett a fotográfián túlmutató jelenséget is bemutat a művész, egy fényinstallációt, mely szintén a kristály tulajdonságait veszi alapul.

Szólj hozzá!

215

Art BLOKK 2012.03.22. 17:17

 

Március 24-én, szombaton, 16 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Várfok Galéria, ahol aatoth franyo és Ervin Patkai közös kiállításának tárlatvezetését tartják majd a galéria művészettörténészei. A tárlatvezetés magyar nyelven zajlik, amire előzetes bejelentkezés nem szükséges.

Ezzel párhuzamosan a látogatóknak lehetősége nyílik a Project Roomban Misetics Mátyás, Emlékkristályok című kiállításának megtekintésére is, ahol 17 órai kezdéssel egy rövid, 15 perces tárlatvezetés kerül megrendezésre.

Szólj hozzá!

214

Art BLOKK 2012.03.22. 16:10

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Pécsi József díjas fotóművész, Hangay Enikő két kiállításával is találkozhat a közönség május 6-ig, ha ellátogat a Raiffeisen Galériába, illetve a Mai Manó Házba.

A Raiffeisen Galériában, a március 19-én nyílt egyéni, Felöltő / Dress up című kiállítás minden nap 10-18 óra között látogatható.

Az Anyahajó című fotósorozat kiállítás megnyitója a mai napon (március 22-én), 18 órától kerül megrendezésre a Mai Manó Házban, ami azután minden hétköznap 14-19 óra, hétvégén pedig 11-19 óra között tekinthető meg. Ez utóbbi Váradi Viktor, Öndefiníció című kiállításával közösen valósult meg.

 

Címek:

Mai Manó Ház, 1065 Budapest, Nagymező utca 20.

Raiffeisen Galéria, 1054 Budapest, Akadémia utca 6.

 

 

Szólj hozzá!

213

Art BLOKK 2012.03.20. 17:07

 Herman Levente egyéni kiállítása a Pécsi m21 Galériában

Ma, 2012 március 20-án, 17:30-kor nyílik Herman Levente Zónák című egyéni kiállítása a Pécsi Galéria új, majd 1000 m2 –es kiállítóterében. A tárlatot Kálmán Borbála művészettörténész nyitja meg. A látogatók Herman Levente több, mint 100 alkotásával találkozhatnak április 22-ig, a keddi szünnap kivételével naponta 10-18, vasárnap (ingyenesen) 12-18 óra között. A kiállítás a Várfok Galériával való együttműködés eredményeként jött létre.

Cím: Pécsi m21 Galéria, Zsolnay Negyed, 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37.

 

 

Szólj hozzá!

212

Art BLOKK 2012.02.24. 20:09

Christiane Peschek

A 27 éves osztrák művésznő fotóival először találkozhat Magyarországon a Várfok Project Roomba (korábban Spiritusz Galéria) látogató közönség. Szakasz címmel, a január 26-án megnyílt kiállításon Peschek két fotósorozata mellett (Nem leszek olyan, mint az anyám; Naplók) egy sajátos diavetítés is helyet kapott. A diákon az előtér-háttér dinamikájával és a kitakarás hatásaival kísérletezik.
A sorozatok korunk női szerepeinek kialakulásával és hátterével foglalkoznak. A Nem leszek olyan, mint az anyám képein a fiatal lányok identitáskeresése, az anyai minta és a család hatása jelenik meg. A női alakok arca nem látható, így nem különálló személyiségeként, hanem különböző minták általános megfogalmazóiként tekinthetünk rájuk. Az alkotások a barokk vanitas csendéletek világát is idézik, ahol a sötét háttér, az asztal, a gyümölcsök, a zöldségek és tárgyak mögöttes tartalmak hordozói.
Christiane Pescheket Isabelle Lesmeisternek, a regensburgi Galerie Isabelle Lesmeister tulajdonosának köszönhetően mutatjuk be, akivel az elmúlt években már több közös projektje volt a Várfok Galériának.

 

Címkék: pr:christiane peschek

Szólj hozzá!

211

Art BLOKK 2012.02.17. 19:12

Tárlatvezetés Misetics Mátyással a Korniss Péter kiállításon

Korniss Péter Folytatás című kiállításán a Várfok Galériában három alkalommal tartottak tárlatvezetést. Február 18-án 16 órától kerül sor az utolsóra, ahol a galéria alkotókörének másik fotóművésze, Misetics Mátyás vezeti be az érdeklődőket Kovács Krisztinával együtt a fotográfia technikai rejtelmeibe, így Korniss műveit egy fiatal kortárs fotós lencséjén, szemén át ismerhetjük meg. Misetics Mátyás a MOME DLA programjának doktorandusza, valamint tanít a BME Kommunikáció és médiatudomány szakán, illetve a KREA Kortárs Művészeti Iskolában.

Tekintettel a nagy érdeklődésre, kérjük, szíveskedjen részvételi szándékát kivételesen e-mailben (galeria@varfok-galeria.hu), telefonon (városi: (1) 213 5155, mobil: 06 30 5622772) vagy a facebookon előzetesen jelezni!
A tárlatvezetések kb. 60 percesek lesznek.

A kép adatai: Fáradt pásztor, 1971, brómezüst zselatin nagyítás, 40×27 cm

Szólj hozzá!

210

Art BLOKK 2012.02.15. 16:08

Várfok Galéria/ Project Room


A Várfok Galéria az elmúlt 21 évben számos kezdeményezéssel népszerűsítette a kortárs képzőművészetet (Galéria 19, Portál Galéria, Art Blokk). 2012-vel a Várfok Galéria Csoport fejlődésének egy új szakasza kezdődik. A fiatal, pályakezdő művészeket képviselő, önálló intézményként működő Spiritusz Galéria megszűnt különálló intézményként működni és Spiritusz Szekcióként beolvadt az anyagalériába. Várfok utca 14-ben, az egykori Várfok Terem helyén létrejött a Project Room, amely egy dinamikus, műfajilag sokszínű irányvonalat kíván képviselni tovább erősítve a Várfok Galéria hagyományosabb terét.
A Project Room-ot 2012. január 26-án avatták fel Christiane Peschek Szakasz című tárlatával. Az új kiállítótér lényege, hogy az adott térben különböző médiumokat szerepeltessen és a művészek életműveinek, művészeti periódusainak egyes állomásait, szakaszait is bemutassa a közönség számára. A Project Room nem csak a Várfok Galéria alkotóinak biztosít kiállítási lehetőséget, hanem időről-időre vendégművészekkel is együtt kíván működni.

 

A kép adatai: Napló Nr.1, 2010, fotoprint, papír, 13x13cm



 

Címkék: pr:christiane peschek

Szólj hozzá!

209

Art BLOKK 2012.02.08. 15:45

Korniss Péter

Korniss Péter (1937, Kolozsvár) 2011 őszén csatlakozott a Várfok Galéria művészköréhez, és 2012. január 26-án nyílt meg első egyéni kiállítása a galéria falain belül. A tárlat fotográfiái időutazásra hívják a szemlélőt a 70-es évektől egészen 2011-ig. Korniss műveinek szereplői a falusi közösségek, családok, emberek és környezetük. A fotós szemtanúja volt mindennapi életüknek és mély gyökerekből táplálkozó szokásaiknak. Az egyes szereplők testtartása és beállítása emlékezetünkbe idézi a régi családi fotókat, ahol a szülőket, nagyszülőket körbeállják a gyermekek és az unokák. Korniss a fekete-fehér mellett újabban színes fotográfiákat is készít. Betlehemes csoportjait néhol műtermi jellegű, máskor pedig modern városias környezetben, lakótelepen, vagy graffitis falak előtt fényképezi.
Korniss Péter kiállításának címe Folytatás, amely érzékelteti, hogy a több évtizeden átívelő munkásság és a hagyományok megörökítése folytatódik, ám a legfrissebb fotográfiákon már utal a körülöttük lévő világ végleges megváltozására.


 

 

 

 

 

 

 

A kép adatai: Betlehemesek a kortárs múzeumban, 2011, 73×110 cm, giclée print

Szólj hozzá!

208

Art BLOKK 2012.01.28. 17:50

A hét művésze:

Mayer Hella

Mayer Hella 1976-ban született Kolozsváron. 2006-ban diplomázik a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, majd csatlakozik a Spiritusz Galériához. 2012-től a Várfok Galéria Spiritusz Szekciójának tagja.

Mayer Hella festészete különös világot tár elénk. Az alkotásokon bájos és mozgalmas jelenetek elevenednek meg, de a háttér mégis mozdulatlan, szinte meditatív. Megfigyelhetjük, hogy vásznain egy-egy téma, vagy szereplő időről-időre visszatér és ez a tár folyamatosan bővül. Ilyen téma például a kastélypark, a kert, a szökőkút, a labirintus, az építészeti elemek, a sivatag, a végtelenség, a füst, a templom, az oltár, a csoda, a kutya, a szerelem, a tükör, a szoba, a lámpa, vagy a szék. A kisállatok és a játszadozó gyerekek gyakori szereplői a Mayer Hella világának, de Linn, a művész kislánya és a Mama családtagként személyes hangvételűvé teszi a képeket.

Az ébrenlét és az álom állapota közül inkább az álmok tágas, sokszor borzongatóan üres tereiben kalandozhatunk. Azonban a sokszor szürreális érzetű alkotások líraiságukkal, kedves, vagy éppen elgondolkodtató témáikkal mégis könnyen közel kerülhetnek a szemlélőhöz.

 

 

 

 

 

 

A kép adatai: Jobb lett volna ma ezüstcipőt venni, 2008, olaj, vászon, 20x60 cm, jelezve hátoldalon

Szólj hozzá!

207

Art BLOKK 2012.01.21. 16:28

A hét művésze

Szántó István

Szántó István 2003-ban diplomázott az MKE festő szakán. Egyetemi évei alatt, 2001-ben művészeti fotográfiát tanult a glasgow-i School of Art-on, majd 2009-ig a bécsi Akademie der bildenden Künste kontextuális festészet szakán folytatta tanulmányait. 2011-ben csatlakozott a Spiritusz Galériához, 2012-től pedig Várfok Galéria Csoport Spiritusz Szekciójának művésze.

Szántó István jellegzetes, színdús alkotásai egészen különleges módon készülnek. A képzőművészetben nem megszokott módon mézes-tésztából formázza és süti kompozícióit, majd a kész alkotás különleges felületi hatásait, az égett és világos részek plasztikusságát olajfestményein emeli ki. Szívesen játszik a mézeskalács figurák mázas és matt változataival is. Témái elsősorban a népművészetből örökölt motívumok, a lovasok (Árpád I-II), a baba, és a nőiség szimbólumok, amelyeket felnagyít, heroikussá növel vásznain.

A kép adatai: Árpád I. 2011, olaj, vászon, 100×150 cm
 

Szólj hozzá!

206

Art BLOKK 2012.01.16. 13:44

Karaván

Hollós Ádám 2011-es diplomamunkájának témaválasztásainál több fő szempontot emelt ki. Képei nem egy sorozat részei, hanem egytől egyig önálló narratívával rendelkező alkotások. A jelenetek kiválasztása minden esetben spontán történik.
A Karaván című festményen látható jelenet egy bevásárlóközpontban, vagy hipermarketben játszódik. Szereplői, egy középkorú, vékony testalkatú nő, aki komor arccal tol egy tolószékben ülő testes férfit. A férfi pedig a különböző termékekkel megpakolt bevásárlókocsit tolja maga előtt. Nehéz eldönteni, hogy a mozgáskorlátozott úrnak milyen szerepe van a cselekvésben, ő irányítja, vagy csak passzívan követi az eseményeket. A két ember közötti kapcsolat ereje azonban érzékelhető és helyzetük a szemlélődőből is különbféle érzéseket, fájdalmat, sajnálatot, együtt érzést válthat ki.

Kép adatai: 2011, akril, bükk tábla
                   125×200 cm

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása