A^RT BLOKK

A blogon a hétvégén egy hosszabb részlet keretében „vall” Françoise Gilot saját alkotómódszeréről:

„Amikor festek – még ha egy olyan, szinte kezdetleges állapotból indulok is ki, amelynek vázlatrajzait elsősorban azért teszem láthatóvá, hogy később elhagyjam azokat – azzal a céllal teszem, hogy egy dinamikus folyamatot indítsak el. A régi filozófusokhoz hasonlóan, menet közben próbálok bizonyítani. A fehér vászon előtt a művészt szédülés fogja el, és ellenállhatatlan kényszert érez arra, hogy ezt a tátongó űrt betöltse. Az én esetemben, szerencsémre, azután az első próbálkozás után, a bennem rejtőzködő tanácsadó így szól: ’Nem, ez így nem jó!’, és ezzel olyan változtatásokra késztet, amelyeket szintén nem lehet teljes egészükben elfogadni, de fokozatosan közeledve, egyre több részlet megtartását teszik lehetővé, egészen addig a pillanatig, amíg egy bizonyos összetartó erő napvilágot nem lát, és ebből fakad az a ragyogó fény, amely a teljes kohézió és egység felé vezet.
Magam is szeretném tudni, milyen ismérvek alapján vetem el vagy próbálom ki más módon az egymást követő lehetőségeket, hogy végül elfogadhassam őket. Nem azért kezdek el egy új képet, hogy újra ellenőrizzem azt, amit már tudok, hanem épp ellenkezőleg, az ismeretlennel igyekszem egyenlő értékűvé válni. Ezért tehát kezdésként a vászon ürességét kell eltüntetnem, de mint a nyitólépés a sakkjátékban, ez az indítás széles mozgásteret hagy számomra. Ezeket az egymást követő műveleteket, amelyek sikerességük arányában csökkentik a lehetséges megoldások számát, kell kézben tartanom. Vajon milyen iránytű rendezi el ezt az előrehaladást, és ezeket az útközben folytonosan megkövetelt áldozatokat? Ahogy lányom, Paloma mondta gyerekkorában: ’Nem tudom, hogy mit akarok, de azt tudom, hogy akarom’, hosszabb vagy rövidebb ideig én is ugyanígy hordozok magamban egy tendenciát, amely alkotó munkám mögött rejlik, amely irányít választásaimban, és egyre pontosabb kidolgozáshoz vezet.
Ahogy fokról fokra haladok előre, úgy lát napvilágot a törekvés, kirajzolódik és kitisztul, mígnem nyilvánvalóvá válik. Miután felszínre került, ez a törekvés nagymértékben megkönnyíti a belőle fakadó festménysorozat születését. Még ha egy kép kompozícióját és tónusát nem is ismerem előre, legalább a lényegre rájövök, és ezután belemegyek a lehetőségek kiterjesztésének és felcserélgetésének játékába. Mindez egyébként hosszú ideig tarthat, és nagy utat járhat be, mielőtt teljes egészében kitárulkozna.”

(részlet Françoise Gilot művészetének hatvan éve című könyvből, ACANTUS Kiadó, Lausanne, 2000)

Képek adatai:
Françoise Gilot: Érinthetetlen lényeg, 2004, olaj, vászon, 25x20cm
                         Talán egy madár, 1999, olaj, vászon, 73x91cm