Ezen a héten Győrffy László saját szavait olvashatják a blog látogatói művészetéről, alkotásairól és a hozzájuk fűződő gondolatairól:
- Mi inspirál Téged, illetve a művészetedet?
Komoly inspirációt jelentenek a horrorfilmek – pontosabban a horror kultúrájának szinte valamennyi műfaja és zsánere, a filmes alkotásoktól az irodalmi művekig. Különösen érdekel, hogy a zsigeri esztétika és erőszak hogyan kapcsolódik intellektuális erővonalakhoz. Sokat merítek a horror tematikájú művek különféle stilizációs megoldásaiból, és nagyon izgalmasnak találom, mikor az undor vagy a félelem konceptualitással párosul, vagy ahogy ezek az érzelmek bekapcsolódnak egy indusztriális termelési folyamatba.
- Mit jelent a számodra az a képzőművészeti ág, amiben alkotsz – miért ebben alkotsz?
Éppen az izgat, hogy egyre többféle médiumon keresztül kommunikáljam a gondolataimat: munkáim inkább téma- mint médiumcentrikusak. Arra törekszem, hogy műveimet egy bizonyos attitűd határozza meg, semmint egy rögtön felismerhető kézjegy – az ezzel szembeni fóbiám azt súgja, hogy ha egy művész egy meghatározható recept szerint kezd műveket termelni, akkor nem gondolkodik többé és inkább a feléje irányuló elvárásoknak próbál megfelelni. A művészi kontroll arrogáns hatalmi fölényével szemben szeretek helyet adni a tudatalatti szerepének, amely az anyag tudatalattijára is kiterjed: akár rajzról, olajfestményről vagy térbeli műről van szó, olyan tárgyak megalkotására törekszem, amelyek rákérdeznek saját megszületésükre, illetve egyszerre használják és parodizálják/ terrorizálják magának a médiumnak azt a hagyományát, melyben készülnek.
- Mik azok a fő problémák, amelyet művészetedben vizsgálsz?
Pesszimista módon tekintek a művész társadalom-jobbító pozíciójára – ennek megfelelően kötelességemnek érzem, hogy lehántsam e szerepről a hozzá tapadó idealizmust, és a számomra lehető legélvezetesebben tegyem hozzá a magam részét a káoszhoz. A művészet számomra a túlzásról szól: munkamódszerem legfontosabb mozgatórugója a transzgresszió, azaz a határsértés aktusa, amely összemossa a mindennapjainkat meghatározó kettőségeket, ellentétpárokat (eleven-halott, külső-belső, Én-Másik stb.). Érdekel annak a vizsgálata, hogy e (főleg anatómiai) határátlépés által létrejött mű meddig bír metafizikus olvasattal és rendelkezik-e megváltó értékkel, vagy csak önmaga taszító voltáról képes számot adni. Egy olyan pszichotikus művészi nyelv kialakítása foglalkoztat, amely aláaknázza azt a kortárs művészeti modellt, amelyet alapvetően a racionalitás ideája határoz meg.
- Kik azok a művészek, vagy mik azok a művészeti hatások, akik-amik meghatározóak voltak a számodra?
Hieronymus Bosch, Francisco Goya, Alfred Kubin, Hans Bellmer, Salvador Dalí, Gottfried Helnwein, Paul McCarthy, Jake and Dinos Chapman, John Isaacs, Patricia Piccinini, Floria Sigismondi, Szöllősi Géza.
- Hogyan viszonyulsz a nézőhöz, műveinek befogadóihoz? Mennyiben szól másnak és mennyiben privát a művészeted?
Szeretnék hallucinogén élményt nyújtani a nem-droghasználó nézők számára, (mint amilyen én is vagyok.) Mindazonáltal a nézők megérdemlik, hogy időről-időre elidegenedve érezzék magukat egy kortárs kiállításon – nem hiszem, hogy a galériáknak szakrális funkcióval kell bírniuk és/vagy a középosztály hétvégi rekreációs időtöltését kell hogy szolgálják. Nem vagyok benne biztos, hogy a nézők nagy része ugyanúgy reagál a műveimre, mint ahogy saját magam, de van bennem egy szolid várakozás afelé, hogy a munkáim nevetést keltsenek – nem jókedvű, hanem olyan kényszeres, apokaliptikus nevetést, amely felszámolja az Én határait.
- Hogyan viszonyulsz korábbi saját alkotásaidhoz, korszakaidhoz?
Nem tudom elfogadni az időt, mint linearitást – ebből következően sem a művészettörténetet, sem a saját pályámat nem tekintem egyenes vonalú folyamatnak. Alapvetően gyanakvással tekintek a progresszióra, amelyet a kultúránk hajlamos fetisizálni – a fejlődéssel szemben jobban szeretem az ismétlés, a jelenidejűség vagy a romlás gondolatát. A szemléletem manifesztációjaként messzemenően fontosabbak például a 10-11 évesen készített rajzaim, mint azok a festmények, amelyeket a diplomaidőszak alatt illetve valamivel később készítettem.
Képek adatai: Győrffy László - Egy számmal kisebb protézis; 2005., v.t.,papír
Kevélység (3/7);acél, fa, olaj, lakk, 50x35cm
Prodigia; 2006., olaj, vászon, 100x150cm
