El Kazovszkij művészetéről már számos kötet született, melyek részleteiben vizsgálják festészetét és performanszait – külön-külön és összefüggéseiben. Jelen rövid tanulmányban is e két műfaj összefüggéseinek további vizsgálatára teszünk kísérletet, Kazovszkij művészetén belül.
Kazovszkij performanszai, illetve színházi munkássága kikerülhetetlen a kortárs magyar művészet iránt érdeklődők számára. Festészetének performanszaira tett hatása egyértelmű és sokat vizsgált terület – arról azonban, hogy Kazovszkij performer énje miként jelenik meg festészetében már annál kevesebb szó esett.
Kazovszkij színházias, teátrális művészi attitűdje az egyik alapvető jellemzője munkáinak – úgy festészetének, mint performanszainak. Ennek hangsúlyozása azért fontos, mert bár egészen egyértelmű különbség van színház és performansz között, Kazovszkij performanszai – egészen egyedi módon – rendkívül közel állnak a színházhoz: koncepciójukban, struktúrájukban, eszközeikben. Ha úgy tetszik akcióinak drámája, dramaturgiája van – ami egyértelműen a színházzal hozza közelebbi rokonságba.
Ahogy már említettük egyéni jelképei, a csak Kazovszkijra jellemző festői motívumok szerves részét képzik, kiindulási alapot jelentenek performanszai esetében – mindez evidens, ha csak a legismertebb ilyen jellegű munkáját, a Dzsan-Panoptikumot említjük példaként. Festészete azonban időben megelőzi akcióit, és már e festményein is egyértelműen felfedezhető egy erős teátrális jelleg. Nem kis részben ez a teatralitás az, ami Kazovszkij alkotásait annyira nyerssé, közvetlenné és erőssé teszik.
Ezt a hatást olyan eszközökkel éri el a művész, amik legjobban színházi fogalmakkal írhatóak le. Kazovszkij képein sokszor jelennek meg függönyök, falak, melyek hol eltakarnak valamit, hol a néző tekintetét vezetik, egyes esetekben pedig konkrét tereket, doboztereket hoznak létre. Kulisszák ezek, melyek meghatározzák a kép terét. De a kulisszaszerűség nem csak ezeken a paravánokon fedezhető fel: a festmények egészét kulisszák építik fel. Az alakoknak és tárgyaknak egyértelműen sík jellegére helyeződik a hangsúly az erős kontúrok által. Ugyan így a Kazovszkijra jellemző hegyek, kietlen tájak és égbolt is mind sík hatást keltenek, mintha egymás mellé és mögé helyezett kulisszák lennének.
Ezt a hatást csak tovább erősítik a hirtelen, átmenet nélküli léptékváltások, melyek elvezetik a tekintetet egészen a rendkívüli térmélységet mutató képek távolságába: az egészen közeli, monumentális, nyers formáktól és színektől a „távolban” lévő hűvös hegyvonulatok csúcsáig.
Hasonlóképpen a festményeken megjelenő perspektivikus vonalak (melyeket pl. utak, padlómintázatok képeznek) is a nem létező távolságot hivatottak aláhúzni, mely vezeti, vonzza a néző tekintetét a kép belseje, lényege felé.
Kazovszkij kulisszái pedig alakjainak, szereplőinek szolgál színtérül. Ez előtt az egyszerre közeli és távoli – jobb szó híján – háttér előtt jelennek meg a művész párkái, balerinái, angyalai és hattyúi, valamint a mindent látó vándorállat, Kazovszkij kutyája. Közelségük, de még inkább jelenlétük, jelenvalóságuk árnyékaikon keresztül realizálódik: a hosszú, elnyújtott árnyékok csak erős fényben jöhetnek létre. Ez a fény jelen esetben maga a tekintet, a létezés, a szem elé helyezés – más szavakkal az alakok rivaldába helyezése.
A kép legfőbb teatralitása pedig ebben, vagyis az alakok rendkívüli közelségében, előtérbe helyezésében, bemutatásában és a kulissza-háttér mélységének már-már frusztráló, erős ellentétében, ugyan akkor kiegyezésében rejlik.
Kazovszkij képei be- és megmutatnak. A színház azonban nézőket kíván: ezt a szerepet itt a már korábban is említett (10-es bejegyzés) kutya tölti be. A fekete kutya - ha Kazovszkij festményeit ebből a szempontból vizsgáljuk - az a néző, akire a festménynek szüksége van, akit a festmény feltételez, akinek a festmény bemutatja magát.
Néző, színtér és szereplők – ez Kazovszkij teátruma.
Képek adatai: El Kazovszkij - A Paradicsom kapui III.; 1999, olaj, vászon, 160x140 cm
- Sivatagi állomás II.; 1996, olaj, farost, 120x100 cm
- Kis, zárt előadás; 2005, olaj, farost, 60x40 cm
- Aranyhal a porondon; 2005, olaj, vászon, 160x140 cm
