A^RT BLOKK

Élénk, gazdag színek, pasztózus hatás, finom átmenetek, az ecsetkezelés nyomainak felfedezhetősége – mégsem festmény! Többek között éppen ezekben rejlik a szitanyomat (szerigráfia) nagyszerűsége a többi nyomtatási technikához képest. Rendkívül aprólékos és nagy szakértelmet kívánó technika, mellyel több nyomat után is kiváló kvalitású mű hozható létre, ennek ellenére nem annyira költséges. A szitanyomat lényegében a festékanyag „átszitálásán” alapszik, majdhogynem bármilyen hordozófelületre – éppen ezért nagyon pontos, egyedi másolat készül az eredeti mintáról.
A szitanyomat több évszázadra visszatekintő módszer: eredetileg egy keretre kifeszített, nagyon sűrű szövésű anyagon (selyem, sőt, akár emberi haj) keresztül festéket simítottak át egy fém lap (rakli) segítségével. Azokat a részeket, ahol a festékanyagnak nem volt szabad átpréselődnie viasszal kenték be. Külön kihívást jelent a több színű képek szitanyomata: ekkor minden egyes színhez külön szitát kell készíteni, majd azokat egymásra illesztve érhetjük el a kívánt hatást.
Az alapelv nem, csupán a felhasznált eszközök változtak: ma a képet a szitára „fotózzák”. A viaszt ugyanis egy fényérzékeny anyag váltotta fel – ez fény hatására megköt, miután a festéket már nem engedi át.
A már említett Szotyory László képeiről készült szitanyomatok is hasonló „mását” adják festményeinek, miközben mindegyiken megjelenik a művész egyéni invenciója – a szitanyomatokat ezzel önálló művekké avatja, így azok már nem nevezhetők puszta másolatoknak. Az eredmény tehát egy technikai és művészi értékét tekintve egyaránt magas színvonalú, egyedi – számozással sokszorosítható - alkotás, mely egy kialakuló gyűjtemény alapját képezheti.

Kép adatai: Szotyory László - Indián lányok IV.
                                            2009., szitanyomat, 50x70 cm