Mint már korábban szó esett róla (25-ös bejegyzés), Françoise Gilot alapvetően kolorista festő: az északi (párizsi) születésű művésznőt egészen fiatal korától fogva lenyűgözik a déli világ színei, és már korai műveitől főként a matisse-i derűs, tiszta színvilág ivódik bele művészetébe.
Egy, az 1990-es évek elején készült grafika-sorozatán azonban, melyen konstruált tájakban mozgó alakokat ábrázol, Gilot egészen leredukálja palettáját, és kizárólag szürke, barna és fekete színekkel dolgozik. A kevés szín ellenére mégis árnyalatokban gazdag kompozíciók ezek, a nézőben a régi szépiákat felidézve egyfajta nosztalgikus érzetet keltenek. 
Gilot maga sem közvetlenül a természet után alkot: a színek, a geometrizáló elemek finom egyensúlya, harmóniája mind emlékeiből születnek meg művein, kifejezve festéskor átélt érzéseit, gondolatait, amik különböznek nem-művészi énjétől.
A sorozat „előzményének” tekinthető az 1988-as (még színes) pasztellal készült Vándor télen című mű, ahol először bukkan fel a furcsa, madárcsőr-orrú emberalak, a névtelen vándor, aki egyre kisebbé válik a későbbi műveken.
Habár Gilot művein sokszor a figurativitás és az absztrakció határán egyensúlyoz, és a geometrizáló elemekből felépített kompozíciói egyre elvontabbakká válnak, a darabos formák e sorozaton mégis megőrzik tájszerűségüket, érzékelhető a perspektivikusság is, elsősorban a tájba illesztett alakok által. Az apró alakok így egy kozmikus térben vagy sivatagban mozognak, legtöbbször magányosan, néha társsal.
Gilot inspirációs forrásául valódi utazásai során átélt élményei szolgáltak: Afrikában, Ázsiában találkozott azzal a nomád életformával, amelyik leginkább rokonítható az emberiség (és Gilot saját) egzisztencia-keresésével, hiszen a nomádok egyszerre vannak otthon mindenhol és sehol. Folyamatos vándorlásuk, Végtelen utazásuk céltalannak, hiábavalónak tűnhet, olyan utakon járnak, melyek nem tudni, merre vezetnek, ugyanakkor szükségszerű: túlélésük feltétele, és A cselekvés törvénye. A vándorok máshol, a Kötéltáncos vagy a Kifeszített kötél című műveken két „hegyorom” között egyensúlyozva manővereznek a labilis, támasz nélküli helyzetben.
A szépia-színektől nem válnak komorrá a kompozíciók, nem sugallnak kilátástalanságot, de mindenképpen felerősödik a tematika által felvetett kérdés súlyossága: a vándorlás témája tehát egyfajta belső, lelki utazás képi megfogalmazása, és Gilot – ahogy minden ember – kozmikus bolyongásával fáradhatatlanul kutatja a szabadságot, biztonságot.
Képek adatai:
A cselekvés törvénye - évszám nélkül; acél, fa, olaj, lakk; 51x66 cm
Kifeszített kötél - évszám nélkül; acél, fa, olaj, lakk; 66x51 cm
