A^RT BLOKK

Ezen a héten Szotyory László válaszolt művészetére vonatkozó kérdéseinkre:

- Mi inspirálja Önt, illetve művészetét?
-Kizárólag az inspirál ami nagyon tetszik, ami lenyűgöz. A témáimhoz fűződő viszonyomban nincs tehát semmi kritikai, vagy ironikus attitűd, csak rajongás. A festéssel nem távolból akarok véleményt mondani a jelenetről, hanem gondolkodás nélkül közel kerülni hozzá, a részesévé válni. Úgy is mondhatnám, hogy minden kép sóvár vágyból születik és ez érvényes, nem csak mondjuk a női portrékra, de a ciprusos, sötét tájakra is, vagy az autós, repülős képekre. Mindenikre.
- Mit jelent az Ön számára az a képzőművészeti ág, amiben Ön alkot – miért ebben alkot?
-A táblakép festés talán azért áll a legközelebb hozzám, mert festés közben olyan mintha a szobámból egy ablakon néznék át a vágyott tájra vagy, ha nagyobb képet festek, mint egy kapun át, be is mehetek abba. A mozi hatásait is idézi nekem.
Az anyag, az olajfestés pedig a legalkalmasabb a jelenet gyors, de mégis sokáig alakítható, a lassú száradás miatt egybeolvadó festéséhez. Szeretem, hogy a színeknek egy kissé tükröződő fényük és ezáltal mélységük van. Megfoghatatlanabb a felület távolsága.
- Mik azok a fő problémák, amelyet Ön művészetében vizsgál?
- Mindig arra törekszem, hogy a jelenet előadásmódja, az ecset vonások absztrakt festői gesztusként ízesek és élvezetesek legyenek és ugyanakkor erős, reális természet-élményt adjanak. Ehhez hozzá tartozik az a törekvés is, hogy minél tömörebben, a lehető legkevesebb ecset vonás keltse életre a kép elemeit. Ideálom ebben a kínai akvarell, ahol csak pár villám gyors ecset vonás a bambusz levél és a víztükör. De, ugyanezt a bravúrt találom meg Van Dycknál, Velazquez-nél, vagy pl. Tintoretto és Parmigianino táj háttereiben is. És persze sorolhatnánk még a végtelenségig, csak ők talán a fő kedvenceim. De nagyon szeretem nézegetni még, többek között, Delveaux-t, Balthust, de Chiricot, a képeikben lévő realitás mögötti érzésekért, ami ugyancsak nagyon vonz. A magyar festészetben Gulácsy és Farkas István az, akik képeiben a nagyon izgalmas festőiséggel együtt megjelenő különös atmoszférának, örökké a hatása alatt vagyok egy kicsit. A kortárs magyarok közül talán Nádler István és Fehér László festészete hatott rám a leginkább.
- Ön hogyan viszonyul a nézőhöz, műveinek befogadóihoz? Mennyiben szól másnak és mennyiben privát az Ön művészete?
- Mivel a festés elsősorban azt a feladatot tölti be az életemben, hogy segítsen megidézni számomra azt „világot”, jelenetet, atmoszférát ami után akkoriban éppen vágyakozom, „hogy behozzam oda a szobába”, ezért ilyenkor nem gondolhatok a nézőre csak magamra. De azért, természetesen minden nézőt tisztelek sőt, szinte meghat, ha érdeklődéssel nézegetik amit festettem. Szeretem megbeszélni munka közben, félkészen is a képeimet a barátaimmal, festőkkel és nem festőkkel is. Azt tapasztaltam, hogy nagyon fontos lehet minden vélemény. Néha a teljesen laikusoknak nagyon jó és hasznos meglátásaik vannak. Néha azt mondják egy részletre, hogy az nagyon tetszik és ez hívja fel a figyelmem arra, hogy az már kész is. És ha azt mondják egy részletre, hogy ott valami zavarja őket, akkor ott biztosan van valami baj. A nézők véleményét tehát sokszor figyelembe veszem, ha úgy általában a képpel kontaktust találnak és ezzel ráhangolódnak arra a munkára, amivel az én személyes mondanivalómat segítik jobban megjelenni, de ha nem, akkor nem. Mert az egész kép indíttatása annyira személyes, sőt intim – hogy néha arra is gondolok, hogy ezt, vagy azt, nem is helyes mind elárulni, pl, hogy mennyire rajongok az amerikai autókért – és azt tapasztalom, hogy a legeredményesebb, ha az egész képet végig a saját élvezetem irányába kormányozom, hogy ezért nem is gondolhatok arra soha, hogy ehhez mit fognak szólni.

Képek adatai: Szotyory László - Indián lányok - világos színekkel; 2006., olaj, vászon,95x120cm
                                              - A felhő; 2009., olaj, vászon, 100x70cm