HTML

Art BLOKK

Az Art BLOKK Galéria azzal a céllal jött létre, hogy az 1990-ben alapított, nagy múltú Várfok Galéria szakmai tapasztalatából építkezve egy időszaki művészeti projektet képviseljen egy új generációs bevásárlóközpont épületében. A Corvin kereskedelmi központ kezdeményezésére elindított projekt a Várfok Galéria és fiókgalériája, a Spiritusz Galéria révén - a neves mesterektől kezdve a legfiatalabb tehetségek izgalmas, friss és karakteres művein át - a kortárs képzőművészet széles spektrumát képviseli. Egyik elsődleges célja, hogy a kortárs művészet „rajongóinak” számát egyre gyarapítva, minél szélesebb rétegekkel megismertesse és megszerettesse a jelenkor izgalmas vizuális megnyilvánulási formáit. Az Art BLOKK blogja e kezdeményezés mindennapijairól ad hírt... Nyitva: hétfő-péntek 13-21, szombat 10-21, vasárnap 10-19

189

Art BLOKK 2011.10.11. 22:51

A blogon most Korniss Péterrel olvasható egy részlet abból az interjúból, melyet Barta Edit készített a művésszel a Spiritusz Galériában Hangay Enikővel közösen megrendezett kiállítás apropójából. A kiállítás különlegessége, hogy a művész eddig nem látott fotográfiákat mutat be.

Barta Edit: Hangay Enikővel közösen nyílt kiállításod a Spiritusz Galériában, ahol hat fényképet láthatunk tőled. A kiállított munkák között akadnak számomra teljesen ismeretlen képek, mint pl. az 1969-es Frissen pingált szoba, ami szerintem az egyik legizgalmasabb kép a tárlaton. Mikor készültek ezek a munkák és miért nem kerültek mostanáig bemutatásra?
Korniss Péter: A Spirituszban kiállított képek a hatvanas évek második felében készültek, köztük három – a Zenészeket hallgatók, az Aprók tánca és a Lányok az iskolaudvaron – legelső erdélyi fényképeim közé tartoznak, 1967-ből származnak. Annak, hogy vannak köztük kevésbé ismertek – amit te is említesz – az az oka, hogy eddig más képeket tartottam fontosabbnak. De az ember ízlése és gondolkodása változik, és ez a saját munkásságára is érvényes. A másik oka, hogy ezekkel a legkorábbi képeimmel azt akartam hangsúlyozni, hogy Hangay Enikővel nagyon más generáció vagyunk.
BE: A legtöbb interjúban, amit veled készítenek, elmeséled, hogy 1967-ben jártál először Erdélyben, Novák Ferenc „Tatával” együtt. Ő hogyan került Erdélybe?
KP: Tata néprajzos volt, és 1958-ban Székről írta a disszertációját. 1962-ben meghívott a Bihari Táncegyüttesbe fényképezni, készített egy koreográfiát, aminek Széki emlék volt a címe. Én ott találkoztam először széki viselettel, tánccal és zenével, és egyáltalán azzal, hogy egy ilyen világ létezik. Ott láttam először a próbateremben és színpadon. Aztán 1967-ben mondta a Tata – addigra összebarátkoztunk, és azóta is a legjobb barátok vagyunk –, hogy „Nem megyünk egy kicsit haza? Rég voltál otthon. Mutatok neked olyat, amiről nem is álmodtál, hogy létezik!” És így is történt, mert én 64 km-re éltem Széktől, Kolozsvárt születtem és laktam, de fogalmam sem volt arról, hogy ez létezik.
BE: Az, amit előtte meséltek neked, és amit élőben láttál, mennyire volt köszönőviszonyban egymással?
KP: Előtte nem sokat hallottam róluk, csak láttam a színpadon. Annak pedig, hogy gyönyörű táncot látok a színpadon – gyönyörű ruhában, szép zenére – semmi köze nem volt ahhoz, ami aznap velünk történt. Hogy egyszer csak megérkeztünk Székre – épp szombat este volt – beestünk a táncházba, ahol egy darab petróleumlámpa világított; a párás félhomályban pörögtek a párok, röpültek a piros pántlikák. Lócán ültek a zenészek és a lócán ültek a lányok is, akik várták, hogy felállítsák – azaz felkérjék őket. És mindez mosolytalanul, nagyon komoly ábrázattal történt, mert a széki táncházban nem illett tánc közben mosolyogni. Amikor vége volt a táncnak, akkor átmentek a ház egy másik helységébe, ott a fiúk vidáman berúghattak, a lányok énekeltek, kacarásztak. De amikor tánc volt, azt komolyan vették. Ez az illem, tudod? Ezt elképzelni sem tudtam azután, amit a színpadon láttam. Vagy azt, amikor bementem az iskolába, és ott ültek a gyerekek viseletben. A bőszoknyás kislányok, a kisfiúk mellett pedig a szalmakalap, ott, a padban. Tulajdonképpen az első éjszaka eldöntöttem, hogy ide vissza kell jönnöm, ezt kell fényképeznem, mert ez egy fantasztikus világ, és ez el fog tűnni. Ezt az ember tudta, ehhez nem kellett nagy ész. És hogy ők erről nem tudnak!
BE: Egyfajta kötelességnek érezted, hogy ezt megörökítsd?
KP: Hát, ha nagy szavakat akarsz használni, akkor inkább feladatnak. De nem éreztem én ezt olyan nyomasztó dolognak. Öröm volt! És tudtam, hogy valakinek meg kell csinálnia. És hála Istennek, hogy én csinálhattam meg! Mert ott születtem, mert ott voltam, mert ismertem a nyelvet! Mert hittem benne, hogy amit csinálok, az fontos. Nézd, ha az ember negyven évig csinál valamit, ahhoz kell egy kis megszállottság.

(A Korniss Péterrel készített interjú teljes szövege a http://www.fotopost.hu/parbeszed/ha-az-ember-negyven-evig-csinal-valamit-ahhoz-kell-egy-kis-megszallottsag oldalon olvasható.)

Korniss Péter és Hangay Enikő közös tárlata még ezen a héten tekinthető meg a Spiritusz Galériában!

Képek adatai:
Korniss Péter: Zenészeket hallgatók (1967) brómezüst zselatin nagyítás (2011), 30x30 cm, 1/5+1
Korniss Péter: Aprók tánca (1967) brómezüst zselatin nagyítás (2011), 30x30 cm, 1/5+1

Címkék: interjú

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://artblokk.blog.hu/api/trackback/id/tr413296254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása