A modern művészetben legtöbbször grafikákon találkozhatunk a tempera többnyire vastag rétegben felhordott matt, erőteljes színeivel. A kortárs művészetben, a Várfok Galéria művészkörén belül például többek között El Kazovszkij egyes papírmunkáin láthatjuk. 
A festék elnevezése a temperare, vagyis „keverni” kifejezésből ered, ami természetes alapanyagainak összetételére utal: a pigmentek (a színek) vizes-olajos emulzióval vannak elkeverve. Attól függően, hogy milyen anyagot használnak fel kötőanyagként, többféle tempera létezett már a középkorban – hogy csak a leggyakoribbakat említsük: tojás-, gumi-, enyv- vagy kazeintempera –, melyeket az 1500-as évekig, az olajfestészet elterjedését megelőzően használtak a képzőművészeti alkotásokhoz.
Felelevenítése a kortárs művészetben ezért egyes esetekben többlettartalommal bír: Nádler István az alkotás előtti elmélyüléséhez (38-as, 54-es bejegyzések) például a régen a falfestészetben használt, a tejtermékekben lévő kazeint felhasználó kazeintempera alkalmazása is hozzájárul. Az anyag gyorsan szárad, így nem javítható, de emellett (nem feltétlenül tudatosan) felidézi a középkori művészet meditatív jellegét is.
Holnap, március 18-án az ArtBLOKK éjfélig tart nyitva!
Kép adatai:
Nádler István: II/a - kazeintempera, vászon; 160x115cm - 2008
