A^RT BLOKK

Győrffy László művészete bevallottan a visszataszítóra, a gusztustalanra, groteszkre épít, amit többnyire az emberi testen keresztül mutat be - mindezt az abject art fogalma többé-kevésbé lefedi. Győrffy művészetében azonban pontosan ez, az első pillantásra visszatetszőnek tűnő külső forma az, ami önmagát tagadva saját antitézisének bemutatására törekszik. Az undorítónak, negatívnak felmutatása, annak kihangsúlyozása a szemlélőben – éppen az undor érzetének kikényszerítésével – pontosan ellentétét, a pozitívumot tolja előtérbe.

Felmerülhet a kérdés, hogy valóban erről van-e szó Győrffy esetében, valóban kritikáról beszélhetünk-e? Nem lehetséges, hogy igazából egy semleges álláspontú, egyszerű ténymegállapításról, szélsőséges esetben pedig éppen a kifordult világkép helyesléséről van szó? Könnyen arra az álláspontra juthatunk, hogy Győrffy munkáiban ugyan elítélően gondolkodik környezetéről, de ezt inkább csak egyfajta rezignáltsággal és egy gúnyos mosollyal el is intézi, mint rajta kívülállót. Ez azonban téves válasznak bizonyul, ha megvizsgáljuk a Győrffy által alkalmazott formai eszközöket és azok valódi jelentését. Ugyanis éppen a művész által választott kifejezési forma modora és eszközei azok, melyek mindezt megcáfolják.

Eszközök alatt itt a képen látható alakokat, testeket értjük. Győrffy a „végső igazságokról” való gondolkodáshoz egy olyan, mindenki számára ismerős, közös alapot választott, melynek üzenete egyértelmű. Az emberi test, testünk az a közös nyelv, eszköz, érintkezési felület, mellyel környezetünkkel a legközvetlenebb módon kapcsolatba lépünk és alakítjuk azt. Győrffy ehhez, vagyis a testhez, testrészekhez rendel tulajdonságokat, fogalmakat. Az ember egy rendkívül erős, koherens test- és önképpel rendelkezik, mely végső soron leginkább a szép (vagyis a jó) eszményéhez közelít. Ennek megbontása, elcsúfítása zavart kelt ebben az eszményben, ami ösztönösen ennek az egységnek, a szépnek, jónak a keresésére indítja a nézőt.

Ugyan ez igaz a művész képein általában - és nem csak a testeken - megjelenő csúfságra, groteszkségre, gusztustalanságra. Az ember természetéből fakadóan a csúfot, a rosszat a jó viszonylatában, attól való távolságától függően határozza meg. Egyszerűbben valami annyira ronda, amennyire nem szép. Végső soron tehát a csúf látványa akaratlanul is a szép/jó ideájához vezeti vissza a nézőt, annak gondolatát idézi fel benne.

A gúnyos, ironikus, kritikus hangvétel pedig önmagában is egy kérdésfeltevés, mely magára a műre és tárgyára irányul. Ha a műalkotás – és ez által az azt létrehozó művész – magát igaznak feltételezné, evidens módon nem kérdezne rá ilyen közvetlen módon önnön igazságtartalmára.

A művész festményein tehát éppen saját magára, saját maga ellen kérdez olyan érvek felsorakoztatásával, melyek megcáfolják azt a képet, melyet kifelé mutat. Győrffy a rút felmutatásán keresztül a szépet festi meg.

Képek adatai: Győrffy László - Kevélység II
                                             2010, rézkarctű, hidegtű, gouache, akvarell, papír, 30x20 cm
                                           - Egy mocskos e-mail
                                             2004 akvarell, könyvlap, 33x23cm