Csiszér Zsuzsi a blogon már említett 2006-os „buborékos képeit” követően további sorozatokban is központi szerepet szánt a felnagyított portré témájának, de míg a buborékos képeken a szappanbuborékot fújó felnőttek egy láthatatlan kisfiú, Patrik szemszögén keresztül furcsa grimaszba merevedve jelennek meg, illusztrálva a személyekről alkotott egy-egy szubjektív tapasztalatot, Csiszér a későbbiekben más módszereket választ ezen érzések megragadására, tolmácsolására, és tágabb kontextusba is helyezi a problémakört. 
A 2007-2008-ban készült festményeinek egy részén Csiszér az arcokat tovább növeli – azaz még közelibb beállítást választ. Az „alanyokat” szinte frontális nézetben látjuk, de minden képen kicsit változtat a beállítás szögén. E képein immár kizárólag nőket ábrázol, akiknek arcát vagy eltakarja, álcázza, vagy szándékosan „megrongálja” a felszínüket: tépések nyomai, kilyuggatott, összehajtott fotókat eszünkbe juttató sérülések, karmolások jellemzik a képeket. A szép, a mai ideálnak tökéletesen megfelelő, érzéki fiatal nők arcait tehát e vad gesztusokról árulkodó „támadásnak” kitéve még nem a kollázs (60-as bejegyzés) technikáját részesíti előnyben, hanem a „décollage” hagyományait éleszti fel: vagyis nem elemeket állít össze, hanem (jelen esetben) egy fotót bont szét, az illúziót.
A tépéseknél, hajtásoknál eltérő a festmény textúrája, vagyis Csiszér a festékkel úgy imitálja a papír hasadását, hajlását, hogy vastagabb rétegben hordja fel azt a vászonra, amivel fokozza a nézőben az érzéki csalódást. A tépésekkel, szaggatásokkal másrészt eljátszik a térrel, mivel a „fotó” mögötti réteggel olyan teret teremt, amely kifürkészhetetlen a néző számára, és így a kép megnyílik egyfajta transzcendentális dimenzió felé is.
Ezekkel a szemet becsapó, trompe l’oeil-szerű megoldásokkal eltárgyiasítja a modelleket, mivel a képek fotószerűségére irányítja a figyelmet, amik méretüknél fogva akár plakátoknak is tekinthetők, melyekkel lépten-nyomon szembetalálkozni, és melyek sokszor málladoznak a falakon. Mégsem a pop art egyértelmű társadalomkritikai hangneméről van szó: destruktív gesztusként értelmezve valóban megkérdőjelezi az egyén identitását, rámutatva arra, hogy a külső máz mögött valójában üresség tátong, ugyanakkor úgy is tekinthető, mint a külső hámréteg feltépésének gesztusa, amivel látszat mögé néz, és megpróbál az egyén belső titkaiba is betekinteni.
Művészként, anyaként, de elsősorban nőként Csiszér a világ feminin oldalát vizsgája, így női modelljeinek arcát olyan kiindulópontnak tekinti, amiből a személyesség és az elidegenedés határmezsgyéjén való finom egyensúlyozás lehetővé válik, de a média által sugallt irreális nőkép kritikája is benne rejlik. Elsősorban azonban Csiszér saját „énkeresési” folyamatának egy-egy lépcsőfokát jelentik, aminek mentén későbbi művein már valódi kollázsokat is alkot: a vászon hordozón megjelennek a papír újság-kivágatok, fotók, gyermekei rajzai és a festett feliratok is. A motívum-kavalkádban rengeteg részlet, összefüggés bukkan elő, emlékek, vágyak, kritika, momentán gondolatok…
Mindezen képekből pedig egy izgalmas válogatást tekinthetnek meg az ArtBLOKKba látogatók 2011. február 5-től kezdve április végéig.
Képek adatai:
Drága Ilonka - olaj, vászon, 150x120cm - 2007
Kaméleon - olaj, vászon, 200x150cm - 2008
